Szárnyal egy dallam … Tóth Jonathan interjú




Egy ismerős hang, egy ismerős arc, most mégsem ott, ahol elsőként láthattuk. Elkészült bemutatkozó dala, mit nemsokára tán hallhatunk is a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi döntőiben. Ki is valójában ez a fiatal srác? Ki is valójában ez a hang? Ismerős? Elhiszem, Tóth Jonathan …

Mióta foglalkozol énekléssel?

-Nehéz lenne néhány mondatban összefoglalni, miként bukkant fel, majd fonódott össze mindennapjaimmal a zene. Mondhatni, szívesebben kommunikáltam volna a környezetemmel dalokat dudorászva, mintsem szavakkal, bár lehet, hogy ezt csak az elmúlt néhány év tapasztalatai mondatják velem. A zeneóvoda után a makói Bartók Béla Zeneművészeti Általános Iskolába, majd a Tömörkény István Gimnázium ének tagozatára jártam.
Az éneklésből sosem volt elég, a feszített tempójú kóruspróbákról következő utam általában a Karolina Művészeti Iskolába vezetett, ahol Kerényi Tiborné (Ida néni) irányítása alatt sajátítottam el a klasszikus hangképzés technikai, majd művészi alapjait.
Itt megszerzett tudásom pallérozásában immáron négy éve a kiváló és méltán híres operaénekes, Andrejcsik István nyújt segítséget.
Ő ébresztett rá arra, hogy az énekművészet igen összetett és kemény műfaj, amely tökéletes ének- és beszédtechnikát követel, illetve határozott, rutinos színpadi kiállást, hiszen a jó énekes nemcsak a hangjával, hanem egész testével dolgozik.
Nemcsak énekel, hanem elemez, átél és üzen minden egyes kiénekelt hanggal.

Mit gondolsz, manapság milyen dalokkal lehet megfogni a kozonséget?

- Én úgy gondolom,hogy nagyon kicsi ez az ország és nagyon sokan vagyunk énekesek,zenészek. Nagyon sok műfaj van,nagyon sok az igény,színesek vagyunk magyarok.
Én egy olyan zenei műfajt szeretnék képviselni,amit úgy hívnak hogy crossover stílus,amit fent említettem,ott lebeg a komoly-és könnyűzene határmezsgyéjén.
De nem zárkózom el a popzenei vonaltól sem,sőt,valamilyen szinten már ez az új saját dalom is közelít a populárisabb zenéhez,de mégis én vagyok.

Elkészult bemutatkozó dalod, mit be is neveztetek az Eurovíziós Dalfesztivál 2012-es magyarországi mezonyébe. Mikor donotottétek el, hogy indultok és miért pont a ,, Szárnyal egy dallam ,, -c. dalra esett a választás?

- Hazafelé tartottam az autópályán mikor a barátaim megemlítették,hogy ismét lesz Eurovíziós dalfesztivál és ,hogy állítólag bárkinek lehet jelentkezni.
Mondtam nekik,hogy nem is hallottam róla,de lehet róla szó,majd elővettem a laptopom és egy addig teljesen ismeretlen rajongótól kaptam egy üzenetet,hogy szerinte jó lenne ha a nemrégiben elkészült saját dalommal indulnék a fesztiválon.
Gondoltam csak nincsenek véletlenek,beszéltem a zeneszerzőmmel és ő is egyből igent mondott,majd elkészítettük a pályázatot és beadtuk.

Manapság elég tág a zenei paletta, kiket tartasz példeképeidnek, esetleg, akik inspirállnak tégedet?

Il Divo, Andrea Bocelli, Josh Groban

Jonathan január 23-án forgatja bemutatkozó klipjét, melyhez nagyon sok sikert kívánunk! Reméljuk, karrierje az ido elorehaladtával egyre jobban fog felfele ívelni. Egy szónak is száz a vége, figyeljunk, mert jon …

Íme a bemutatkozó dal, mely az Eurovízióra is nevezve lett:

 

Magyar Roland

Rövid URL: https://www.musicmagazin.hu/?p=2919

Beküldte: - jan 5 2012. Kategória Eurovíziós Dalfesztivál, Popzene, Zenei hírek. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

Hozzászólások:

Képgaléria

:
Bejelentkezés | Designed by Zenei magazin