Cimbaliband – Ablakimba lemezbemutató koncert




“A népzene tehát a természet tüneménye” – mondta Bartók, és lekapcsolta gramofonját, mellyel éppen Pest-megyei Tura község határában rögzítette az Ablakimba, ablakimba című népdalt. Gyűjtőútjai során rengeteg muzsikát hallott, de legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy a modern civilizáció milyen hatással lesz majd a népzenére. Ahogy a gramofonból száz év alatt mp3 rögzítő lett, úgy módosult a népdal fogalma is napjainkra.

A Cimbaliband utazásai során számtalan országban járt, még ha nem is végzett mindenhol népzenei gyűjtést, mint ahogyan Bartók tette, viszont a banda tagjai együtt muzsikáltak az évek során magyarokkal, románokkal, spanyolokkal, szerbekkel, olaszokkal, és még folytathatnám a népek, és műfajok sorolását, szinte a végtelenségig.

Mindenhonnan hoztak magukkal egy kis szuvenírt, zene formájában. Így a mostani lemezbemutatón a cimbalom nem csak megszokott környezetében, hanem latinos bossa-novában, vagy török dallamban, vagy akár rock’n’rollban is megszólal, így talán még találóbb lehet az újságírók által Unger Balázsra aggatott titulus, “a cimbalom Chuck Berryje”. Nem szabad elfejeltkezni a banda többi tagjáról sem, akik egyre kiforrottabb stílustban muzsikálnak, garantálva ezzel az eredeti Cimbaliband hangzást. A korongon pedig igazi uniqum Ferenczi Gyuri blues-szájharmonika játéka, a páratlan lüktetésű balkáni zenében, vagy a varázslat melyet a Csík zenekar fúvósának Makó Péternek köszönhetünk a lemez több összeállításában.
A Millenáris Fogadóban tartandó lemezbemutatójukat színesíteni majd a Fricska Táncegyüttes fergeteges koreográfiája, Tóth Gergely virtuóz brácsajátéka, a fiatal hegedűs tehetség Solymosi Máté “Rigó” , Farkas Zsolt roma énekes, és természetesen a Makó Péter szaxofonon. Előzenekaruk is lesz az estén, a fiatalok körében méltán híres Tárkány Művek. A fenti összetevőket fűszerezzük még egy pohár igazi testes magyar borral, Gere Attila pincészetének köszönhetően, valamint egy kupica Panyolai Elixírrel, melyeket a közönség kényére-kedvére kóstolgathat a koncert szüneteiben. Aki kíváncsi, hogy milyen is a fenti összetevőkből kikevert, eredeti kelet- európai cimbalom rock’n’roll, annak feltétlenül ott a helye a Cimbaliband lemezbemutatóján!

Időpont: 2011 december 3. Millenáris Fogadó – Kapunyitás 19.30

Rövid URL: https://www.musicmagazin.hu/?p=2534

Beküldte: - nov 1 2011. Kategória Koncertek, előadások. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

Hozzászólások:

Képgaléria

:
Bejelentkezés | Designed by Zenei magazin