Heti Válasz – Szörényi Levente: a jobboldal kultúrpolitikája a káosz felé tart




A jobboldal kultúrpolitikája a káosz felé tart Szörényi Levente szerint, a Jubileumi Prima Primissima Díjjal kitüntetett zeneszerző erről a Heti Válasz című lapnak adott interjúban beszélt.

Szörényi Levente szerint nem bal- vagy jobboldali kérdés mindaz, ami most a kultúrában történik – és a káosz felé tart. “Amit én látok, nem más, mint hogy a jobboldalon érdekközösségek harcolnak egymással, szinte maffiaszerűen. A második Orbán-kormányban ugyanis nincs olyan formátumú kulturális vezető, aki meg tudná ezt akadályozni, irányt tudna szabni” – vélekedett a legendás Illés-együttes egykori tagja.
Mint mondta, L. Simon László kultúráért felelős államtitkári kinevezése örömteli volt számára. “Csak éppen kinyírják. Jobbról. Miközben mindenki garázdálkodik a kultúra területén, ahogy tud” – fogalmazott Szörényi Levente, aki szerint senkinek a kezében nincs valós erő.
A Kossuth-díjas művész arra a kérdésre, hogy elege van-e a jobboldalból, azt válaszolta: rendkívül fontos mindaz, amit Orbán Viktor véghezvisz. “Nem is várom el tőle, hogy belelásson a kultúra bugyraiba. Sokkal fontosabb dolga van. Zeneszerző vagyok, nem teszek úgy, mintha értenék a gazdasághoz, a leigázottságot viszont nehezen viselem akkor is, ha kardok, akkor is, ha tankok, netán bankok segítségével valósul meg. Az, hogy ne parancsolgassanak nekünk, hogy méltányosan járjanak el velünk szemben, számomra is fontos cél”.
Szörényi az interjúban elmondta, hogy nem hívták meg a Magyar Művészeti Akadémia tagjai közé, “önjelölt meg nem voltam sosem”. Majd így fogalmazott: “Kilencven után érthető módon különféle szervezetek jöttek létre, amelyek megpróbálták koncentrálni a tágan értelmezett nemzeti szellemiséget. Ilyen volt például a Százak Tanácsa. Felkértek, hogy csatlakozzam, de nem tettem, mert sok olyan figurát találtam ott, akik leugrottak az MSZMP-vonatról, és felpattantak a nemzeti szerelvényre. Ezt már akkor sem szerettem. Az 1992-ben alakult Nemzeti Társaskörnek viszont tagja voltam – talán ott ismertem meg Fekete Györgyöt. Halálpontosan emlékszem rá, mert megmaradt bennem, hogy egyszerűen nem lehetett vele beszélgetni. Legfeljebb ha parancsoló stílusban közölt ezt-azt.”
Szörényi úgy véli: “Eddig azt mondtuk, hogy van egy bolsevik réteg, amely nem bírja elviselni, ha nem ő mondja meg a tutit a kultúrában. Ez igaz is volt, ám ahelyett, hogy ez megszűnt volna, és a minőség lenne az irányadó, lassan úgy néz ki, hogy már nem egy, hanem két bolsevik réteg feszül egymásnak.”
A zeneszerző szerint nagyon át kellene gondolni mindazt, ami a kultúra területén történik. “Ha másért nem, hát legalább pártpolitikai szempontok miatt. A Fidesz ugyanis rengeteget veszíthet, ha ezek az állapotok teljesednek ki a továbbiakban is” – emelte ki Szörényi Levente annak kapcsán, hogy meglátása szerint a “kétharmad birtokában egyes jobboldali megmondóemberek, akarnokok és karrieristák úgy érzik, szabad a pálya”.
Szörényi Levente a Heti Válasz csütörtökön megjelenő számában olvasható interjúban arról is beszélt, hogy miért Alföldi Róbertet kérte fel a jövőre 30 éves István, a király megrendezésére, és milyen a kapcsolata szerzőtársával, Bródy Jánossal.

Rövid URL: https://www.musicmagazin.hu/?p=4430

Beküldte: - dec 13 2012. Kategória Bulvár. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

Hozzászólások:

Képgaléria

:
Bejelentkezés | Designed by Zenei magazin