Bródyra ötvenen voltak kíváncsiak




Fotó: MTI / Mohai Balázs

A poraiból újjáéledni kívánó SZDSZ hamvazószerda esti vendége Bródy János liberális dalnok volt, a Sas utcába ráadásul az MNO-t is meghívták – nem hagytuk ki.

olgár György és Bródy János rajongótábora között vagy nagyon kicsi az átfedés, vagy a zenész kedvéért lemondtak félórányi Megbeszéljükről azok a szabadelvűek, akik pontban 6-kor már ott igyekeztek az utolsó ülőhelyekért a Belvárosi Liberális Klubban. Már az ajtón nehéz volt bejutni, no nem a sok ember miatt – éppen ötvenen voltak –, hanem mert az SZDSZ-es trubadúr friss, ropogós CD-jét (figyelem: a 7. héten a 33. helyen járt a Mahasz slágerlistáján, közvetlenül a Magyarország kedvenc gyermekmeséi kiadvány mögött!) egy odatolt asztalon árulták nagy halmokban. Készülve arra, hogy esetleg a múltkorában megeresztett SZDSZ-elnöki MNO-interjú után nem látják az embert szívesen, a tudósító emlékeiből előkotort egy kopottas sztorit, miszerint testvérhúga szerepelt Bródy Vannak még rossz gyerekek című dalának klipjében, de Bródy a felvétel utóélete iránt érdeklődő elektronikus levélre mindez idáig nem válaszolt. Szerencsére a gyermekkori sérelmek felhánytorgatására nem került sor, illemtudóan köszöntöttük egymást Tarján Andrással, az Országos Ügyvivői Testület tagjával, valamint magával a pártelnökkel, Szabadai Viktorral is, akit a végén még megállítottunk egy szóra.

Az MNO-nak már csak a kinyitható pótszékekből jutott, de nem volt az sem kényelmetlen, sőt úgy szépen, liberálisan előre lehetett vele jutni a szorosra vont sorok mentén. Majdnem ott sem volt már hely, mert mindenképpen fel kellett jegyezni az előtérben a pártirodalom mellett elhelyezett táblácska tartalmát: az óbégató nyelvhelyességű szavak szerint a Beszélő „politikai és kultúrális folyóirat”. A kollektív tegeződést kérő Tarján aztán gyorsan belekezdett.

Koncz Zsuzsival a györöki mólón

– Nekem ő Tini. Köszöntöm Micimackót, csak kicsit kevés itt a Zsebi baba – utalt a hallgatóság soraiban helyet foglaló kevés fiatalra rögtön, majd átmenet nélkül Bródynak szegezte a kérdést: mi volt Szörényi Levente gitárjával, nem volt neki? De Tini igyekezett ezt rövidre zárni azzal, hogy az Illés frontembere a kezdetek kezdetén egyszerűen nem hozott magával gitárt, azzal játszott, amit kapott, ezt követően pedig elárulta, hogy a gitáros Farkas Ádám egyetemi elfoglaltságai miatt keveredett ő tulajdonképpen bele ebbe az egészbe annak idején, és hogy fontos momentum volt még Koncz Zsuzsival zenélgetni a györöki mólón… Hogy még erősebb nosztalgiába verje a megjelenteket, lefiatalozta az összes hölgyet, majd lezseren bedobta a kulcsszót: „rédió láxembörg”.

A jegyzettömbben ekkor kezdődött a harmadik lapocska, amire a tudósító mellett üldögélő, kék poliészter pólós, Népszabadságot és Hócipőt egymáshoz szorító ürge minduntalan próbált rálátni, annál is inkább, mert Bródy még mindig Szörényi fiatalkori teljesítményénél tartott. Tarján próbált is lendíteni a beszélgetésen meg nem is, mindenesetre egy talán érdekes kérdésbe megpróbált belemenni: Vitray Tamásról szól-e a „Ne gondold” kezdetű Illés-nóta. „Nem, de valószínűleg van valami köze hozzá” – kezdte a válaszadást a dalnok, s hogy teljes legyen a kör, így folytatta: Levente akkor mondta el, hogy a ’67-es Táncdalfesztiválra nem küld dalt, valószínűleg azért, mert a ’66-ost nem a zenekar nyerte.

Ki emlékszik még Kovács Pistire? Ez onnan ugrott be, hogy a helyszínen kiderült: „vannak még rossz gyerekek” – egy nem is olyan kicsi (talán) fiú szivárványszínű pólóban egy idő után már kissé zavaróan ügetett fel-alá a székoszlopok között, így csak nehezen lehetett érteni, amikor arról beszélt Bródy János, hogy a Táncdalfesztiválon eléggé nagy volt a demokrácia. Mindenesetre jött megint egy Tarján-kérdés: „Te is úgy élted meg, hogy jó volt a hetvenes évek?” Miután jött a határozott igen, azonnal röhögésben tört ki mindenki, így aztán a szomszéd Hócipője értelemszerűen kinyílt, amikor a következő huszárvágással már Tini műszaki pályájára került a szó – biztosan sok dallal szegényebb lenne a popkultúra, ha elsődleges célját nem feledve menő fejlesztő kutatómérnök lesz.

Hadd szóljon

Már több mint egy óra eltelt a beszélgetésből, mire Tarján érzékelte, hogy lassan a CD-reklámnak kellene következnie – ezt úgy vezette föl, hogy bevallotta, ő bizony az Illés-korszakért odavolt, a Fonográfért nem, de amikor Bródy saját lábára állt, az volt aztán számára a csúcsok csúcsa, főként a bölcs szövegkompozíciók miatt. (A beszélgetés lüktetése miatt még gyorsan rendeztek egy adósságot, Tini egy 1973-as miskolci színpadi „balhéját” elevenítették fel, ami után hét év letöltendő fegyházat kapott volna Bródy, ha nincs résen az akkoriban még jogi pályára készülő Koncz Zsuzsi.) Play gomb benyom, nóta: „Romokban minden, ami kedves volt nekünk”; „Jöjj hát, és hazudd azt, hogy nincs veszve még” – taps.

Tarján a jó kis áthallásos szövegek hallgatása közben már ki is gondolta a következő kérdését („Mire gondolsz, ’93 és 2012 között mi történt?”), melyet úgy vezetett föl, hogy 1994-ben elindult lejtőn az SZDSZ. Bródy eleinte tartózkodott attól, hogy egy, a liberális párt porrá válásáért felelős konkrét időpontot megnevezzen. Szerinte a rendszerváltozáskor nem volt felkészülve senki a szocializmus összeomlására, az SZDSZ tábora pedig sokszínű volt, amit mintha nem akart volna feldolgozni a pártvezetés. Az első ciklusban, mint fogalmazott „kiderült, hogy a párt távol áll attól a közegtől, ami rá szavazott”. Bródy úgy emlékszik, hogy ő mindig hajtotta az SZDSZ-t arra, hogy rakjon ki magyar zászlót a sajtótájékoztatókon, hisz ő éppen az István, a király városligeti előadásából tudja, milyen fontos az. No, itt a hallgatóság egy része nemtetszésének adott hangot, úgyhogy Bródy már csak egy mondatot vesztegetett az egyébként – kijelenthetjük – történelmi jelentőségű rockoperára: mindenkinek az elismerését kiváltotta, csak a demokratikus ellenzékét nem.

A hajrához közeledve még adott egyet az MSZP-nek is, aminek szerinte egyedüliként volt népszervezési tapasztalata a rendszerváltozás utáni években, miközben a szabadelvű pártot „megbolondította az első választás”, s mivel nem voltak gyakorlatiasak a vezetők, „egy indokolatlanul nagy siker tönkretette a tehetséget”. Némi elégedetlenség ütötte fel a fejét a klubban, ezért Tarján DJ betolta a következő számot „Az Illés szekerén”-ről. (Erre ébredt fel a Hócipő-olvasásba belealudt szomszéd, akinek nemcsak a pólója volt figyelemre méltó, de a fekete kordbársony nadrágja és fekete cipője között kivillant fehér sportzoknija is.)

Vajon kik a seggnyalók?

A zene („Ezek ugyanazok” – haladni kell a korral, az egyik rím a címadó sorra a kisípolt seggnyalók szó…) után Bródy János vidáman mesélte, hogy ő voltaképpen nem is látott túl sok kommunistát maga körül az évtizedek során, így talán nem is volt annyira érthető, hogy mégis kik azok az „ugyanazok”; az „ezekről” persze mindenki tudta, hogy a galád Orbán-kormány kétharmados sleppje – hiszen erről szólt a zárófordulóban hifibe nyomott „Lesz még Magyar Köztársaság” is.

Nem árt, ha magától a szerzőtől tudjuk: István király nagysága éppen abban rejlik, hogy félre tudta tenni az addigi dolgokat, és egy, a környező népekkel békében élő országot teremtett meg. Ha ő mondja… Ja igen, majd elfelejtettük: Tarján az egyik kérdés alkalmával utalt rá, hogy a Belvárosi Liberális Klubnak vége. Emiatt azonnal az SZDSZ-elnökhöz fordultunk tájékoztatásért, aki elmondta, ezt a helyiséget márciusban visszaadják a belvárosi önkormányzatnak, és az Andrássy útra teszik át székhelyüket, az írók boltja mellé. A Sas utcai otthontól egy március 8-ai rendezvénnyel búcsúznak, ahová szeretettel meghívták az MNO-t is.
Bucsy Levente
forrás:MNO

Rövid URL: https://www.musicmagazin.hu/?p=3176

Beküldte: - feb 24 2012. Kategória Zenei hírek. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

Hozzászólások:

Képgaléria

:
Bejelentkezés | Designed by Zenei magazin