Meghalt az utolsó Ramones tag is. Tommy Ramone pénteken ment el..




Meghalt Erdélyi Tamás (Tommy Ramone), az amerikai Ramones alapító dobosa.2014-07-12- 13-23-24
Pénteken meghalt Erdélyi Tamás, közismert nevén Tommy Ramone, a kultikus amerikai punkzenekar, a Ramones alapító-dobosa. A hírt a zenekar a Twitter oldalán közölte közép-európai idő szerint szombaton reggel.

Erdélyi Tamás Budapesten született, 1957-ben emigrált az Egyesült Államokba. Rákos volt, hosszú betegség után New York-i otthonában hunyt el. Ő volt a zenekar utolsó életben maradt alapítója.

Eredetileg a Ramones menedzsere lett volna, de miután nem találtak megfelelő dobost, ő ült be a felszerelés mögé. Teljesen leegyszerűsített játéka alapjaiban határozta meg a Ramones hangzását, ezen pedig azután sem változtattak, miután már nem ő dobolt a punkzenekarban. Tommy három lemez után, 1978-ban szállt ki a dobok mögül, de mint producer, egy ideig maradt a csapatban, és később is feltűnt körülöttük.

A Ramones egyik legismertebb száma a Hey Ho, Let’s Go!, Tommy Ramone írta:

Rövid URL: https://www.musicmagazin.hu/?p=5849

Beküldte: - júl 12 2014. Kategória Előadók, együttesek, Rockzene. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

1 hozzászólás - “Meghalt az utolsó Ramones tag is. Tommy Ramone pénteken ment el..”

  1. Kiss Szabolcs

    Nyugodjon békében!
    A szám címe amúgy Blitzkrieg Bop.

Hozzászólások:

Képgaléria

:
Bejelentkezés | Designed by Zenei magazin