Ismét Vereckénél – Rockballada bemutató




Benkő László „Ismét Vereckénél” Rákóczi-ballada ősbemutatója Munkács elestének 300. évfordulóján

Kárpátalján, magyar történelmi helyszíneken és helyi magyar zenészek közreműködésével tartják az Ismét Vereckénél című Rákóczi-ballada ősbemutatóját.

Ismét Vereckénél. Árpád törzsei 896-ban győzelmük biztos reményébentekinthettek Nyugat felé, le a völgyekbe. 1703 júniusában II. Rákóczi Ferenc nem tudhatta,hogy halál vár rá vagy népe, amikor a kivégzés elől menekülve eljutott hazája keleticsillagkapujába, a Vereckei-hágóra. A Habsburg-császárságtól rettegő, kifosztott nép aztvárta, hogy hadsereggel, lengyel lovas ezredekkel jön majd a „kis Ferkó” igazságot tenni,szabad hazát teremteni, Erdélyt visszavenni. Ezért jöttek Rákóczi elé a Vereckei-hágórajobbágyok, a tarpai Esze Tamás vezetésével, hajdúk és a Thököly-féle kuruc hadsereg kivertkatonái, az ungvári grófot, Bercsényi Miklóst követő magyar nemesek. Egy rongyos hadseregvárta a felmentő magyar herceget. És ekkor védtelenül, szinte támogatás nélkül érkezve, életétmentve és életéért futva az erdőkből kibújik a várva várt nagyúr. Kezükben mindkét oldalon avégtelen semmi. Szívükben a védtelen hazájuk. S lelkükben Verecke ereje: övék itt ez agyönyörű, kitárulkozó ország, amely mint anyjuk öle várja őket. El szabad-e indulni a halál ésaz élet közötti ismeretlen úton?

A Gubcsi Lajos és Benkő László szerzőpáros által jegyzett rockballadát
2011. június 23-án a munkácsi várban,
24-én a beregszászi református templomban,
25-én az ungvári várban,
26-án Magyarországon, a sárospataki várban mutatják be,
mindegyik helyszínen  19.00 órai kezdettel.

A történelmi zenés darab megírásának hátteréről és kárpátaljai ősbemutatójának előkészületeiről Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért Kft. vezetője, a mű szövegének és forgatókönyvének írója szombaton Ungváron, a magyar főkonzulátuson tájékoztatta a médiát. Mint hangsúlyozta, a rockballadával II. Rákóczi Ferencnek szeretnének emléket állítani a fejedelem által vezetett szabadságharc 300. évfordulója alkalmából. Hozzátette: a darab címe, az Ismét Vereckénél jelképes, arra utal, hogy Rákóczi – Árpád vezérhez hasonlóan – 1703 júniusában szintén Vereckénél lépett be Magyarországra. A mű ezt a pillanatot ragadja meg és dolgozza fel, bemutatva, hogy miként lehet reménytelennek tűnő helyzetben, a népet szolgálva küzdeni a szabadságért – mondta, kiemelve, hogy a Rákóczi-balladát a három ősbemutató helyszíne – a Rákóczi-szabadságharc kibontakozásának egykori színtere – teszi hitelessé. Erősíti a mű hatását, hogy Kárpátalján élnek a ruszinok, akiket a fejedelem többször is a leghűségesebb népének nevezett – jegyezte meg, emlékeztetve, hogy ennek a darabban az ungvári Credo együttes által ruszinul előadott részlettel állítanak emléket.

Szereposztás:
II. Rákóczi Ferenc – Varga Miklós
Zrínyi Ilona – Gubás Gabi
Regös – Kobzos Kis Tamás
Bercsényi Miklós – Tanka Balázs
Esze Tamás – Kuncz László
Rendező: Bucz Hunor

A Rákóczi-ballada kárpátaljai premierjének fővédnöke Olekszandr Ledida, az ukrajnai megye kormányzója, és a munkácsi várban tartott első bemutatót a tervek szerint megtekinti Hende Csaba honvédelmi miniszter.

Facebook oldal

Rövid URL: https://www.musicmagazin.hu/?p=922

Beküldte: - máj 29 2011. Kategória Koncertek, előadások, Rockzene. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

1 hozzászólás - “Ismét Vereckénél – Rockballada bemutató”

Hozzászólások:

Képgaléria

:
Bejelentkezés | Designed by Zenei magazin