Ma este rendezik meg az első Budavári Palotakoncertet




Ma este rendezik meg az első Budavári Palotakoncertet. Ötventagú szimfonikus zenekar játszik, és a magyar operett neves művészei lépnek pódiumra. A budapesti operett világának modern és tradicionális elemei egyszerre elevenednek meg a színpadon.

Az esten a Budapesti Operettszínház művészei a húsztagú balettkar kíséretében részleteket adnak elő a Marica grófnő, a Csárdáskirálynő, a Mária főhadnagy, a Bál a Savoyban, a Viktória, a Cirkuszhercegnő, A Bajadér, A víg özvegy, A mosoly országa, a Denevér, a Giuditta, a Luxemburg grófja, a Mágnás Miska, a Csókos asszony és az Ördögölő Józsiás című darabokból. Lehár Ferenc, Kálmán Imre és Ábrahám Pál művei mellett lesznek meglepetésszámok is – közölték a szervezők.
A gálaesten, amelyet Osvárt Andrea, elsősorban Olaszországban és az Egyesült Államokban ismert magyar filmszínésznő vezet, fellép Fischl Mónika, Frankó Tünde, Bordás Barbara, Vadász Dániel, Vadász Zsolt, Dolhai Attila, Oszvald Marika, Szendy Szilvi, Dancs Annamari, Faragó András, Peller Károly, Kerényi Miklós Máté, Kállay Bori, Brasch Bence, a Budapesti Operettszínház balettkara, valamint zenekara, amelyet Makláry László vezényel.
A nagyszabású gálát az M1 nézői a nemzeti ünnep előestéjén, augusztus 19-én 20.15-től láthatják – tudatta a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodája. (MTI)

Budavári Palotakoncert

Budavári Palotakoncert

Rövid URL: https://www.musicmagazin.hu/?p=5166

Beküldte: - aug 10 2013. Kategória Komolyzene, Koncertek, előadások. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

Hozzászólások:

Képgaléria

:
Bejelentkezés | Designed by Zenei magazin