Időívek – Sztravinszkij mint klasszikus




Kilencedik alkalommal rendezik meg az Arcus Temporum – Időívek elnevezésű Pannonhalmi Művészeti Fesztivált augusztus 24. és 26. között, a hagyományoknak megfelelően az időív két végpontján egy klasszikus és egy kortárs zeneszerző munkássága áll.

Idén a klasszikus mester Igor Sztravinszkij, a kortárs pedig Kaija Saariaho finn születésű zeneszerző.
“Visszagondolva az elmúlt 8 évre, nem titkolhatom a büszkeségemet, olyan fesztivált hoztunk létre, amely fokozott érzékenységgel közelít a kortárs művészethez” – mondta a hétfői budapesti sajtótájékoztatón Varga Mátyás fesztiváligazgató, bencés szerzetes.
Felidézte, a zene mindig hangsúlyos volt a fesztiválokon, de fokozatosan bekapcsoltak más művészeti ágakat, a képzőművészetet, a filmet, a színházat – ezen belül különösen a mozgásművészetet. Néhány éve a +1 elnevezésű koncertet vezették be, amelyen akár egy tizenéves ifjú tehetségnek, akár egy kevésbé ismert régizenésznek adnak teret.
Mivel a pannonhalmi bazilika felújítás utáni újraszentelése csak augusztus 27-én lesz, így a nagyobb koncerteket – miként tavaly – a gimnázium tornatermében rendezik, olyan installációt adva a teremnek, amely teljesen elleplezi az eredeti funkcióját. Ezt idén a MoME hallgatói készítik.
Veres Bálint, a fesztivál egyik zenei tanácsadója emlékeztetett rá, hogy Sofia Gubajdulina Nyugaton élő tatár-orosz zeneszerző volt az első Időívek kortárs személyisége. Az ő sorsával rokon a Finnországban született alkotó, akit már évek óta hívtak Pannonhalmára. Az idén 60 éves, világszerte ünnepelt Kaija Saariaho a IX. fesztivál vendége lesz.
“Eredetileg Debussy műveit gondoltuk Saariaho munkái mellé állítani, minthogy a zeneszerzőnő már 30 éve Párizsban él. Bent Sörensen dán zeneszerző – aki korábban vendégünk volt, és második éve vesz részt a szerkesztésben zenei igazgatóként – rábeszélt bennünket, hogy válasszuk inkább Sztravinszkijt, akinek az életpályája érdekes párhuzamot mutat Saariahoéval. Emigránsként élnek, ám nem vallják demonstratívan orosznak, illetve finnek magukat, ugyanakkor nem is integrálódnak teljesen abban a közegbe, ahol élnek (éltek). Sztravinszkij is hosszú éveket töltött Párizsban, Saariahóhoz hasonlóan.”
A finn komponista három operája világszerte a repertoár része, de az Arcus Temporum a kamarazenére összpontosít, így kisegyüttes által játszható darabok lesznek tőle műsoron.
Rozmán Lajos zenei tanácsadó rámutatott, hogy a pozsonyi Konvergencija Fesztivállal tovább folytatódik az együttműködés, Szlovákiából a Quasars együttes érkezik. A francia Ensemble Energeia a +1 koncerten Carlo Gesualdo Tenebraejét adja elő, amelyet az Arcus Temporum kedvéért tanultak meg. Ezzel harmóniában a zárókoncerten Sztravinszkij feldolgozásában Gesualdo három szent éneke hallható.
Hudi László, a színházi események szerkesztője kiemelte: a Parkinprogress tíznapos rezidenciaprogramjára a magyar résztvevőkön kívül öt országból – Franciaország, Belgium, Németország, Csehország, Nagy-Britannia – fiatal alkotók érkeznek. A táncosok, zenészek, videoművészek két estén mutatják be munkájukat, amelyek a színhelyre, a pannonhalmi arborétumra és egymás műveire, műfajaira reflektálnak.
A filmes programokra a Trieszti Fesztivál küld német rövidfilmekből válogatást, Határok nélkül – otthontalanul címmel.(MTI)

Rövid URL: https://www.musicmagazin.hu/?p=3953

Beküldte: - aug 13 2012. Kategória Komolyzene, Koncertek, előadások. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

Hozzászólások:

Képgaléria

:
Bejelentkezés | Designed by Zenei magazin