
A 100 tagú cigányzenekar szívesen bevenné Szabó Ádámot a soraiba. A cigányzenekarba, úgy látszik nem feltétel a cigány származás, vagy Szabó Ádám lenne cigány? ” Ádám tehetséges fiatalember. Már a próbán kiderült, hogy jó füle van a zenéhez, és jó technikája van. A jövőben bármikor szívesen fellépünk vele.” – mondta „Buffó” Rigó Sándor az zenekar elnöke. [...]

Számomra meglepetés volt ugyan Szabó Ádám továbbjutása a döntőbe, de most meggyőzött. Már elhiszem, hogy minden Csillag Születik 2011 adásban tud újat mutatni hű társával Har Mónikával. A mai műsorban, a döntő első fordulójában Edward Maya és Vika Jigulina “Stereo Love” című művét adta elő harmonikával. A nem éppen harmonikára írt zeneművet csodálatosan adta elő [...]

Ma este újabb tizenkettő előadó lép színpadra a Csillag Születik 2011 középdöntőjében. Közülük is mindössze négy továbbjutó lesz az est végére, tehát nyolc produkció kiesik a küzdelemből. Azonban még mielőtt a mai fellépőkről esne szó nézzük meg, hogy mely az a négy előadás ami már biztosan ott lesz a döntőben. Nem okozott meglepetést László Attila, [...]

Szombat este, immár élő adásban folytatódik a Csillag Születik 2011! Az este fél kilenckor startoló elődöntőben a válogatásokról továbbjutó előadok közül egy tucatnyian mutatják be tudásukat ismételten a nézőknek és persze az őket értékelő zsűrinek. Természetesen a Csillag Születik elődöntőktől kezdődően már a tévénézőket is bevonják a döntésbe. A továbbjutott művészek két elődöntőben bizonyíthatják tehetségüket. [...]
Hozzászólások