Bejegyzések szerint: fesztivál

VOLT Fesztivál – lesz százezer látogató?

volt




A tavalyi 84-85 ezer után 90 ezernél is több látogatóra számítanak a VOLT Fesztivál szervezői – hangzott el a keddi sajtóbejáráson. A péntek és a szombat este “teltház-gyanús” – közölték a szervezők. Mint elmondták, utoljára a 2007-es Prodigy-koncerten kellett kitenni a “megtelt” táblát. Hogy hány jegy kelt el, azt egyelőre nem tudni, mivel a legnagyobb [...]

Háromnapos népzenei- és néptáncfesztivál Szejkefürdőn

szejke

Csíkszereda/Budapest, 2011. június 2., csütörtök (MTI) – Háromnapos lesz az idén a Szejke népzene- és néptáncfesztivál. A június 3–5. közötti hagyományőrző eseményt negyvenötödik alkalommal szervezik meg a székelyföldi Szejkefürdőn, ahol nyolc romániai kisebbség néptánccsoportjai lépnek színpadra. Amíg az előző években a népmesék és a táncház fontosságára hívták fel a figyelmet a fesztivál szervezői, addig az [...]

Nyári Ifjúsági Játékok

nyári ifjúsági játékok

A Nyári Ifjúsági Játékok története A Nyári Ifjúsági Játékok 2000. óta vajdasági fiatalok tömegeinek mutatott irányt az önszerveződés és a feladatvállalás terén. A rendezvény nem titkolt célja a délvidéki magyar fiatalok felrázása volt abból a közönyből, amibe a ’90-es évek háborúi és kilátástalansága miatt süllyedtek. A Játékok ötlete teljesen hiteles volt, hiszen a szervezői gárdát [...]

Képgaléria

:
Bejelentkezés | Designed by Zenei magazin