X-Faktor hírek, érdekességek, 2012.10.07




X-Faktor: Csobot Adél hamis, mégis élő adásba való
Hiába akadtak ki a nézők már múlt héten is Csobot Adél továbbjutása miatt, és hiába ekézték az interneten, Malek Miklós úgy döntött, magával viszi a 18 éves lányt az X-Faktor élő showjába. A szombat esti adásban a mentor Tóth Gabival hallgatta meg a hét jelöltjét, akik közül csak hármat válaszhatott ki. Csobot most nem bakizott, de nem is nyújtott kiemelkedő teljesítményt, sőt, még az exmegasztáros is megjegyezte, hogy hangilag nem igazán erős.>> tovább a Velveten

SZABÓ DÁVIDDAL AKAR NYERNI GESZTI PÉTER
Az X-Faktor első két sorozatában nem voltak igazán sikeresek Geszti Péter pártfogoltjai. Most azonban úgy tűnik, biztosra mehet a reklámszakember- rapper-szövegíró, ugyanis ő irányítja a fiú énekesek felkészülését. A játékban minden benne van – mondta a Borsnak.Geszti Péter boldog, úgy érzi, végre ő húzta a nyerő lapot az X-Faktorban, vagyis az ő versenyzője az idei műsor egyik favoritja. A tehetségkutató show harmadik szériájában a fiú énekesek mentora lesz a szövegíró-énekes-reklámszakember, amit ő kitörő örömmel fogadott. A műsorban el is mondta a fiúknak: – Nem mondtam senkinek, de titeket akartalak.>>tovább Bors oldalán

Eldőlt, hogy ki az a három fiú, akik Geszti Péter és kik azok a lányok, akik Malek Miklós mentoráltjaiként versenybe szállnak jövő szombaton az X-Faktor 2012 első élő show-jában.
Geszti Péter, mentorsegédjével, Tiszttartó Titusszal egy Duna-parti villában várta a mentorházba jutott hat versenyzőt, akik közül hosszú vívódás után választotta ki azt a hármat, akiket magával visz az élő show-ba.
- Mindent összevetve végül is inkább a kockázatosabb utat választom, mert az engem jobban érdekel egy kicsit – indokolta a döntést a mentor.
Oláh Gergő (23), Szabó Dávid (26) és Fehér Zoltán (25) döntősök a fiúk közül.Malek Miklós és már jól bevált mentorsegédje, Tóth Gabi feladata az volt, hogy rendhagyó módon hét lány közül válassza ki azt a hármat, akik jövő szombaton bizonyíthatnak. A nagyon erős mezőnyből Malek Miklós a mentorház első estéjén nem is tudott döntést hozni.
- Ma este biztos nem tudom eldönteni. Szerintem alszom rá egyet és holnap kiderül, hogy mi lesz – fejezte be a napot a mentor.
A másnap meghozott döntése értelmében Csobot Adél (18), Antal Tímea (19) és Kvaka Andrea (22) azok a tehetséges versenyzők, akik a hét lány közül bekerültek az élő show-ba
Az X-Faktor 2012 Keresztes Ildikó és Nagy Feró mentorházával folytatódik ma este, amikor a csapatokkal és a 28 éven felüliekkel teljessé válik a 12 döntős névsora.

Rövid URL: http://www.musicmagazin.hu/?p=4157

Beküldte: - okt 7 2012. Kategória Bulvár, X-Faktor. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

Hozzászólások:

Képgaléria

:
Bejelentkezés | Designed by Zenei magazin