Kirúgták az Asking Alexandia számot éneklő lányt




mtDiszkrimináció áldozata lett az X-Faktor szolfézstanárnőként dolgozó énekese. Új munkahelyéről két hét után azért rúgták ki azonnali hatállyal, mert a tévében látták vadul hörögni.

Mint kiderült, Timi munkaadóinak igencsak csípte a szemét a tanerő metálos hörgése és megjelenése, ezért az adást követően úgy döntöttek új, budapesti munkahelyén, hogy elbocsátják.

– Hétfőn bementem a zeneiskolába és közölték, hogy a főemberek látták a műsort és így nem szeretnének velem együtt dolgozni – panaszolta Tímea leforrázva a Fókuszban. Bár rosszul érinti munkaadóinak előítélete, nem tereli jogi útra a dolgot.

– Csak az okokat nem értettem, amiket mondtak, hogy például a gyerekek tiszteletét nem tudnám így megkapni. Ezzel egyáltalán nem értek egyet. Akkor is megvolt már a piercingem, amikor lediplomáztam – tette hozzá.

Mitru Tímea zeneművészeti szakon végzett és Miskolcon szolfézstanár, de a hazai underground világban sem ismeretlen, hiszen a gótikus metalt játszó miskolci Otilában énekelt (és basszusozott) korábban, de még többen ismerhetik a debreceni metalcore csapat Dead Embrace éléről.

Rövid URL: http://www.musicmagazin.hu/?p=5249

Beküldte: - szept 15 2013. Kategória Bulvár, X-Faktor. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

Hozzászólások:

Képgaléria

:
Bejelentkezés | Designed by Zenei magazin