Liptai Claudia a Frizbiben



Liptai Claudia és Hajdú Péter viszonya nem igazán felhőtlen. Tavaly Claudia szerelmeének tragikus elvesztése kapcsán romlott meg viszonyuk. A Nagy Duett műsor kapcsán azonban most a művésznő és műsorvezetőp partnere Majka vendégei voltak Hajdú Péter Frizbi című show műsorának. Klaudia csak meghatározott feltételek mellett volt hajlandó szerepelni, bár ezek a feltételek nem kerültek nyílvonáságra.

A műsorban végig csipkelődve, Pétert megalázva folytatta a beszélgetést Claudia. Köszöntő puszi helyett is csak hideg kézfogást váltottak. Természetesen a A Nagy Duett című zenei műsor volt a központi téma, ahol Claudia házigazdaként, míg Hajdú Péter “szenvedő szereplőként” fog feltűnni. Liptai sorra csapta le a showman által kínált magas labdákat, mikor az kijelentette, hogy még rappelni sem tud, akkor visszakérdezett, hogy “Miért, mit tudsz?” majd felajánlotta neki a kellékes posztot is.

A műsorvezetőnő elárulta, hogy nagyon várja a “nagy arcú” alkalmi énekesek szereplését is, illetve egy újabb név is elhangzott, Árpa Attila is szerepelni fog a Nagy Duettben. Búcsúzóul pedig még egyet rúgott a már porig rombolt egzisztenciájú Hajdúba, mikor is Clau a következőképpen fenyegette meg: “Fenem rád a fogam, arra készülj!”

A Frizbi vasárnap este kerül adásba a TV2-n, érdemes lesz megnézni.

Rövid URL: http://www.musicmagazin.hu/?p=135

Beküldte: - márc 24 2011. Kategória A Nagy Duett. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

Hozzászólások:

Képgaléria

:
Bejelentkezés | Designed by Zenei magazin