Tango Harmony Zenekar, Bartha Katalin, Díszvendég: Joaquín Amenábar,




2014-02-03- 16-09-10PESTI TANGÓ SZALON
Időpont: 2014. február 16. vasárnap 19 óra
Helyszín: Duna Palota Bálterme (1051 Budapest, Zrínyi utca 5.
Díszvendég: Joaquín Amenábar, a zenei forradalmár egyenesen Argentínából!

2014. február 16-án 19 órakor ismét a Duna Palota ad otthont a nagysikerű Pesti Tangó Szalonnak.
Az est házigazdája a Tango Harmony Zenekar, Bartha Katalin hegedű-művész vezetésével.

Az egész hétvége Joaquin Amenábar által fémjelzett tangó zeneiség jegyében telik, aki néhány
napra Budapest vendége! Világszerte sikeres workshopokat tart, bandoneont tanít a Buenos Aires-i
egyetemen, valamint saját zenekart vezet. Az estre bandoneonját is hozza magával…

Különleges fellépőink a nagysikerű magyar páros: Glotz Mária és Szeghalmi Endre.
Mindketten szenvedélyes rabjai a tangónak, ezt már számos versenyen bizonyították. 2013 óta
partnerek, ami kíváló döntésnek bizonyult, hiszen ugyanebben az évben első helyezettek lettek a
malmö-i Szalon-Tangó versenyen. Azt, hogy mennyire elkötelezték magukat a tangó mellett, az is
mutatja, hogy közösen igyekeznek terjeszteni a tánc szeretetét.

A Pesti Tangó Szalon mindazoknak szól, akik egy buenos airesi hangulatú, elegáns teremben egy
3 fogásos vacsora mellett szívesen merülnek el a varázslatos élőzenében, a szenvedélyes tánc
látványában. A vacsora után milongával folytatódik az est, ahol mindenki szabadon táncolhat éjfélig.

Tango Harmony
A zenekar Bartha Katalin vezetésével 1998-ban alakult.
Az együttest magával ragadta az argentin Astor Piazzolla műveiből áramló lüktetés, rögtön
beleszeretett ebbe a zenébe és elkezdte a saját együttesre hangszerelt repertoár kialakítását.
Azóta folyamatosan bővülő repertoárral szerepel önálló koncerteken és táncos előadásokon egyaránt.
Nem csak Piazzolla zenéit, de a tradicionális tangó tánczenéket is játssza: tangókat, milongákat és
valsokat, valamint Lázár György saját szerzeményeit is.

Tagok:
Bartha Katalin – hegedű, művészeti vezető
Lázár György– zongora
Nagy Ottó – gordonka
Piukovics Gábor – nagybőgő
Babicsek Bernát – harmonika

Jegyárak:
6000 – 8000 Ft
Az árak tartalmazzák a 3 fogásos vacsora árát.
A 3 fogásos latin vacsorával gazdagított esten élőzenéről a házigazda Tango Harmony Zenekar
gondoskodik.
Jegyvásárlás asztalfoglalással a Tutijegy.hu irodában, a helyszínen, vagy az ismert jegyirodákban.
www.tutijegy.hu, info@tutijegy.hu, 06-20-3186389
Weboldal: http://www.tangoszalon.hu/pesti-tango-szalon-aktualis-esemeny.html
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/470496179722740/

Rövid URL: http://www.musicmagazin.hu/?p=5504

Beküldte: - feb 3 2014. Kategória Zenés klubok programjai. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

Hozzászólások:

Képgaléria

:
Bejelentkezés | Designed by Zenei magazin