Rockakadémia indul neves zenészek közreműködésével




Rockakadémia indul áprilistól a harminc évnyi zeneoktatási tapasztalattal rendelkező THÉBA Művészeti Akadémia keretében; az elsősorban a tizen- és huszonévesek számára alapított szakképzés vezetője Szigeti Ferenc, a Karthago együttes alapítója, a tanárok között a magyar rockzene több ismert szereplője megtalálható.

“A képzés kétéves, ezen belül három hónapos szemeszterekből áll, elvégzése OKJ-s szakvizsgát ad. A tanárok között van mások mellett Alapi István gitáros (Edda), Jankai Béla (Prognózis, Dinamit) a stúdiótechnikát fogja oktatni, Takáts Tamás (Karthago, East) az éneket, Gidófalvy Attila (Karthago, Lord) a billentyűs hangszertudást” – mondta a gitáros Szigeti Ferenc a pénteki budapesti sajtótájékoztatón.
A tanári kar tagja még például a dobos Németh Gábor (Skorpió, Bikini, P. Mobil) és Donászi Tibor (Beatrice, Edda), Fekete Samu Tibor basszusgitáros (Korál), Rozsonits Tamás pedig zenetörténetet, rockzenei lexikális ismereteket fog oktatni. A képzést az egyik ismert nemzetközi hangszergyártó cég támogatja.
A Rockakadémiának az Andor Edit operaénekes által irányított Rákóczi úti THÉBA Művészeti Szakközépiskola és Akadémia biztosít helyszínt. A várhatóan áprilisban induló első kurzusra március 19-ig lehet jelentkezni. Andor Edit kiemelte, hogy a Rockakadémia növendékei a THÉBA egyéb szakirányú foglalkozásait, így a tánc-, a beszédtechnika, a színészmesterség, a pantomim-, a fotó- vagy a filmórákat is látogathatják. (Az 1981-ben stúdióként indult THÉBA a tánc, a helyzetgyakorlat, az ének, a beszédművészet és az artisztikum szavak kezdőbetűiből alkotott mozaikszó.)
“Van már néhány helyen Magyarországon rockzenei képzés, de mi életszerűbb ismereteket akarunk adni a diákoknak” – emelte ki Szigeti Ferenc. Takáts Tamás szerint a Rockakadémia egyfajta kaput jelenthet a fiataloknak a szakmába és komoly kapcsolatépítési lehetőséget kínál.
Hasonló rockzenei képzés már működik néhány éve Nyugat-Európa több országában, így Nagy-Britanniában. Szigeti Ferenc felidézte, hogy a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején létrehozta a jó ideig sikeresen működött Rock Gyermekei Tábort Tokajban. “Már akkor megfogalmazódott bennem egy rockakadémia alapításának gondolata, ám aztán közbejött a lemezkiadói pálya, a Karthago zenekar folytatása” – jegyezte meg.

Rövid URL: http://www.musicmagazin.hu/?p=3252

Beküldte: - márc 10 2012. Kategória Zenei hírek. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

Hozzászólások:

Képgaléria

:
Bejelentkezés | Designed by Zenei magazin