Krumplifesztivál és Folklórtalálkozó Kistarcsán (Süssünk görhönyt!)




Komolyzenei koncerteket, képzőművészeti előadást, a helyi népi kultúráról szóló bemutatót kínál a Kistarcsai Kulturális Egyesület tizedik alkalommal megrendezett Süssünk görhönyt – Krumplifesztivál Kistarcsán című gasztrokulturális programsorozata – mondta az egyesület vezetője.

Mint arról Kereszti Ferenc beszámolt, a program nyitányát a hétfői egyházzenei est jelentette, amelyet a kistarcsai római katolikus templomban rendeztek. A templom arról is híres, hogy 1916-ban itt keresztelték meg Simándy József operaénekest, Kistarcsa szülöttjét. A további napokon az érdeklődők komolyzenei koncertet hallhatnak, amelyet kistarcsai zenepedagógusok adnak elő. Meghívottként előadást fog tartani Janzer Frigyes Munkácsy-díjas szobrászművész.
A programsorozatban helyet kapnak a tótkomlósi asszonyok, akik a tollfosztás rejtelmeibe avatják be az érdeklődőket, és tevékenységüket szlovák nyelven kommentálják majd.
A hagyományos főprogramra, a krumplis ételek versenyére szombaton kerül sor, majd délután Tulipán címmel szlovák folklórfesztivált tartanak, amelynek során a táncosok és zenészek végigvonulnak a város utcáin. A kulturális örökség napja programsorozathoz kapcsolódva ugyanaznap este örökségi sétára indulnak a város lakói és a meghívott vendégek a kistarcsai temetőbe. Ennek keretében sor kerül Simándy József szobrának megkoszorúzására is – mondta el Kereszti Ferenc. (MTI)

SÜSSÜNK GÖRHÖNYT!

Szinte mindenki ismeri a nyersen reszelt krumpliból – tetszés szerint ízesített, majd – különböző formában kisütött ételt, de más-más néven. A sok változat közül csak néhányat említünk: lapcsánka, tócsni, cicege, matutka, bere, macok, harula, siligó, felénk pedig görhöny a neve.
Mivel ez a finomság krumpliból készül, versenyszerű sütése mellett – elsősorban – a burgonyával kapcsolatos programokat szervezünk, de lesznek egyéb figyelemre méltó események is: nemzetiségi folklórtalálkozó, nép- és iparművészeti vásár, kézműves foglalkozás, ügyességi és szellemi játékok…
A görhöny kóstolásához Pityókajegyet kell vásárolni az Információnál.
Várunk minden érdeklődőt 2011. szeptember 17-én 10 órától Kistarcsán a Simándy téren.

Rövid URL: http://www.musicmagazin.hu/?p=2026

Beküldte: - szept 14 2011. Kategória Fesztivál, Zenei hírek. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

Hozzászólások:

Képgaléria

:
Bejelentkezés | Designed by Zenei magazin