Sziget – Minden második fesztiválozó külföldi




Az idén is sok külföldi látogatott el a 20., jubileumi Sziget fesztiválra, a statisztikák szerint a magyarok és a külföldiek aránya az idén is 50-50 százalék.

Vető Viktória, a Sziget Kulturális Szervezőiroda szóvivőjének tájékoztatása szerint az úgynevezett ottalvós hetijegyek 80-85 százalékát külföldön értékesítették, és az egy időben a Szigeten tartózkodó külföldiek aránya körülbelül 50 százalék. Nagyjából 50 ezer külföldi van összesen a rendezvényen az idén.
Sok a külföldiek között az első fesztiválozó, őket a budapesti városnézés, a kellemes környezet vonzhatja, a fiatalok jól beilleszthetőnek találták a fesztivált egy európai körutazásba.

Nemzetközi hangulatról számolt be három Rómából érkezett lány, akik az MTI-nek a helyszínen elmondták, hogy megfelelőnek tartják a Sziget szolgáltatásait, és a programok között is jócskán találtak érdekeseket. A huszonéves Karolina, Eleonora és Ida – akik az olimpiai közvetítéseket is figyelemmel kísérték – elmondták, hogy napi négy koncertre próbálnak ellátogatni, számukra a zenei programok a legvonzóbbak. Az olasz lányok Budapestet is megnézték, mielőtt a fesztiválra ellátogattak, és jövőre is visszatérnének. Negatívumként a kissé magas árakat említették.
A német Stefan csak egy napra jött a Szigetre, mert egy közép-európai utazás részeként tervezte be a nyári programjába. Ő már tíz évvel ezelőtt is járt a budai fesztiválon.
“Több a nemzetközi nagy zenekar az idén” – említette a 31 éves szigetező.
A holland Martine másodszor jár a Szigeten barátnőivel, és kedvenceit, a dEUS zenekart és a brit Crystal Fighterst jött el megnézni. Szombaton érkezett, és fontosnak tartotta, hogy Budapest nevezetességeit is megismerje. Elmondta, hogy a várost nagyon szépnek találták, a környezet más európai fesztiválokhoz képest kellemesebb.
“Ez mindenképpen pluszt ad” – hangsúlyozta. Tavalyról viszont hiányolta a Nagy Medúzát, a Sziget kísérleti elektronikának, progresszív, formabontó zenei projekteknek teret adó helyszínét, ennek ellenére remekül érzi magát Óbudán.
“Ugyanaz a sok bolond ember. Ez egy nagy buli” – tette hozzá.
Barátnője megkóstolta a lángost a Szigeten, amit azelőtt soha nem evett, és nehéz ételnek találta. Sok külföldivel találkoztak a héten, főleg hollandokkal, de magyar fesztiválozókkal is megismerkedtek, az egész fesztivált barátságosnak találták. A holland fesztiválokhoz képest vonzónak nevezték, hogy közel sátorozhatnak a zenei színpadokhoz, nincsenek elkülönítve a kempingezésre alkalmas területek.
“Nem mindenki beszél tökéletesen angolul itt, de valahogy természetesen megértjük egymást” – mondta.
A szintén holland Esmee és Sander az idén először látogattak el a Szigetre. Ők is Budapest szépségeit és az intim fesztiválkörnyezetet emelték ki pozitívumként. Barátaiktól hallottak a Szigetről, és a remek hangulat miatt jöttek el elsősorban. A zenei élmények közül a brit Hurts zenekar koncertjét említették. A lángost már ők is kipróbálták, és csütörtök éjjel volt a leghosszabb napjuk, akkor reggel nyolcig buliztak folyamatosan a Szigeten, amelyet biztonságosnak és barátságosnak találtak. A fesztivál után még két napot töltenek Budapesten városnézéssel, mielőtt visszatérnek Amszterdamba.
A 2011-es Szigetről készült marketingfelmérés adatai szerint tavaly a legtöbb külföldi – a teljes minta 23 százaléka – Hollandiából érkezett. Utánuk következtek a rangsorban a franciák, 15 százalékkal, majd az olaszok, németek és a britek (12, 11 és 9 százalék). A tavalyi kapuátlépéskor mért adatok szerint 57 százalékuk fiú és 43 százalékuk lány volt. A budapesti kiruccanások céljaként 49 százalékuk a városnézést, 40 százalékuk a fürdőlátogatást, 39 százalékuk pedig a bevásárlást jelölte meg a tavalyi felmérés szerint.
(MTI)

Rövid URL: http://www.musicmagazin.hu/?p=3931

Beküldte: - aug 11 2012. Kategória Koncertek, előadások, Sziget. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

Hozzászólások:

Képgaléria

:
Bejelentkezés | Designed by Zenei magazin