Nyírbátori Zenei Napok négy hétvégén át




Tizenegy koncertet rendeznek a szombaton kezdődő Nyírbátori Zenei Napok rendezvénysorozatán, amelynek zárókoncertjét augusztus 20-án a szerbiai Boban Markovic Orkestar adja.

A négy hétvégét átölelő hangversenysorozaton mások mellett fellép még a Parno Graszt, a Ghymes, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, az Erkel Ferenc Rézfúvós Quintet, a Debreceni Kodály Kórus, valamint a Budafoki Dohnányi Zenekar is – közölte Kelemen Dániel, a Nyírbátori Kulturális Központ munkatársa kedden az MTI-vel.

A 45. Nyírbátori Zenei Napok ünnepélyes megnyitója szombaton 20 órakor lesz a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros Minorita Templomának udvarán (rossz idő esetén az imaházban), ahol a Nyírbátori Muzsikusok adják az első koncertet, Sinka Krisztina operaénekes és a Tinódi Vegyes Kar közreműködésével. Másnap 20 órakor a Nyírbátori Kulturális Központban a Ghymes lép fel, vendégzenekarként a Debreceni Filharmonikusok játsszanak. Augusztus 5-én a Liszt Ferenc Kamarazenekar, 6-án a Sivadó család Kamaraegyüttese, 7-én a Budafoki Dohnányi Zenekar koncertjét rendezik a nyírbátori református templomban, a Minorita Templom udvarán, illetve a kulturális központ hangversenytermében. Augusztus 12-én a Báthori Várkastélyban az Erkel Ferenc Rézfúvós Quintet a fellépő, míg 13-án a Parno Graszt. Augusztus 13-án Nemzetközi Fúvószenekari Találkozóra várják az érdeklődőket, ahol a Tűzoltóság Központi Zenekara, a balmazújvárosi és a csömöri fúvószenekar, illetve mazsorett csoport, valamint a romániai kálmándi és mezőfényi fúvószenekar, a csömöri Krammer Band, a budapesti Seventeen Big Band és a Nyírbátori Fúvószenekari Tábor együttese a közreműködő. Az utolsó előtti napon, augusztus 19-én a Debreceni Kodály Kórus és a Debreceni Csokonai Színház Énekkara hangversenyét rendezik, míg 20-án Liszt Ferenc Koronázási Mise című műve hangzik fel a nyírbátori református templomban a Nyíregyházi Cantemus Kórus és a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar előadásában. A zárókoncertet a népszerű szerbiai Boban Markovic Orkestar adja. (MTI)

Rövid URL: http://www.musicmagazin.hu/?p=1676

Beküldte: - júl 26 2011. Kategória Koncertek, előadások. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

Hozzászólások:

Képgaléria

:
Bejelentkezés | Designed by Zenei magazin