Megvan a győztes! A váci Rocken Dogs egy színpadon a Tankcsapdával.




Budapest, 2013. 06.07 – Június 14-én tartja idei utolsó önálló budapesti nagykoncertjét a Tankcsapda zenekar, a Soproni által életre hívott Optimizmus Napján. A koncerthez kapcsolódó, május végén indult „jelentkezz a Budapest Parkba előzenekarnak” pályázat győztese, a Rocken Dogs fellépése indítja az estét! A végeredmény csak hosszas „vívódás” után született meg, ugyanis a 3 hetes pályázat alatt rekordmennyiségű jelentkező, szám szerint 395 zenekar közül kellett kiválasztani az egyetlen győztest.

Rocken Dogs

Rocken Dogs

„Nagyon örülünk, hogy ilyen sok zenekar vette a fáradtságot és jelentkezett, ilyen mennyiségre azonban nem számítottunk, három hét alatt 395-en küldték el valamilyen formában dalaikat.” –nyilatkozták a Tankcsapda tagjai. „Közhelyes ilyenkor azt állítani, hogy nehéz döntés volt, de mivel tényleg ez az igazság, nem is tudnánk erre mást mondani. Tényleg sok jó zenekart hallhattunk, amatőröket és profikat, mindenféle rock, metal, és egyéb stílusban. Ebből végül öt maradt a „döntőben”. A választás végül a váci Rocken Dogs-ra esett. Sok szempontot vettünk figyelembe, és ha egyszerűen kellene megfogalmazni miért pont ők: az old school, csupasz rock n’ roll érzés döntött mellettük…”
Az Idoru mellett tehát a Rocken Dogs-ot láthatod június 14-én a Tankcsapda Budapest Park koncertjén, de a döntőbe jutott másik négy zenekart, név szerint: At Night I Fly, Babes in the Wood, Barbears, Cube, is szeretné megjutalmazni a Soproni sörmárka. Így a Rocker Kutyákkal együtt egy éven keresztül heti egy tálca (alkoholos és alkoholmentes) Soproni sörrel is gazdagodnak, és videójuk felkerül az Innék egy Sopronit Facebook-oldalra is. Így több mint 200.000 ember hallja majd őket.
A győztes:
Rocken Dogs
Berczelly Balázs (Berke) – ének, gitár
Nagy Gábor (Gáffhy)- basszusgitár
Szepesi Máté (Matti) – dob
Ráczkevy Ádám – gitár

Rövid URL: http://www.musicmagazin.hu/?p=4955

Beküldte: - jún 7 2013. Kategória Előadók, együttesek, Koncertek, előadások. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

Hozzászólások:

Képgaléria

:
Bejelentkezés | Designed by Zenei magazin