Lélekgyógyító percek Dunabogdányban




Szvorák Katalin népdalénekes és Szörényi Levente zeneszerző, szövegíró is fellép az izomsorvadásos gyermekek dunabogdányi táborának péntek esti záróprogramján. A „lélekgyógyító perceket” – csakúgy, mint a tábort – a Gyógyító Jószándék Alapítvány szervezte.

A Pest megyei település gyermeküdülőjében idén nyáron most harmadik alkalommal gyűltek össze egy-egy hétre a DMD (Duchenne–féle izomsorvadással küzdő) beteg gyermekek, ezúttal huszonnyolcan, számos családtag kíséretében – mondta az MTI-nek Oberrecht Gabriella, az alapítvány önkéntese.

Az ország minden tájáról, Hajdú-Bihartól Nógrád megyéig, kisebb és nagyobb településekről egyaránt érkeztek a speciális táborba, hogy együtt élvezzék a mozgás és a közösség örömét. Kirándultak, múzeumokat látogattak, solymász- és honismeretiíjász-bemutatókon vettek részt, ellesték a fazekasmesterség, illetve a korongozás rejtelmeit, természetvédelmi előadásokat hallgattak, de a közös társasjáték is szerepelt a programok között – sorolta az önkéntes.
A péntek este hét órakor kezdődő zenés ismeretterjesztő előadás – amelyen Szvorák Katalin és Szörényi Levente is fellép – méltó megkoronázása lesz a táborozási időszaknak – hangsúlyozta Oberrecht Gabriella. A „lélekgyógyító percekben” a kicsik és családtagjaik, valamint az önkéntesek szebbnél szebb dalokat hallgathatnak, de szó lesz a Visegrádi–hegység kedvenc kirándulóhelye, a Holdvilág-árok rejtélyeiről és Szörényi Pilis titkai című könyvéről is.
Belépti díjat nem szednek, de támogatást elfogadnak az izombeteg gyermekek későbbi táborainak költségeihez – fűzte hozzá az alapítvány önkéntese.(MTI)

Holdvilág árok

Rövid URL: http://www.musicmagazin.hu/?p=3967

Beküldte: - aug 25 2012. Kategória Koncertek, előadások. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

Hozzászólások:

Képgaléria

:
Bejelentkezés | Designed by Zenei magazin