Idei utolsó pesti koncertjét játssza a Dalriada




Március óta először és jó ideig utoljára lép fel a fővárosban a hazai folk metal legnevesebb képviselője, a Dalriada. A soproni csapat nagyon ritkán játszik Budapesten, ezért is lesz különleges alkalom a Zöld Pardon-béli koncertjük augusztus 18-án, vasárnap este.

Erdélyi bulijuk után, de még a lengyelországi körútjuk előtt hosszú idő után ismét visszatér a fővárosba az epikus, dallamos folk metal horda, a Dalriada. A nyári turnéjuk záró állomásaként, egy népzenésszel és különleges népi hangszerekkel kiegészülve csapnak a húrok közé a Zöld Pardonban augusztus 18-án, vasárnap este.

- Nagyon úgy néz ki, hogy 2013-ban már Magyarországon sem játszunk, de az egészen biztos, hogy Budapesten nem fogunk fellépni. Épp most érkeztünk meg Erdélyből, ősszel külföldre megyünk, a fővárosban legközelebb pedig majd csak januárban koncertezünk. Úgyhogy augusztus 18-án, vasárnap mindenkinek a ZP-ben a helye, ahová népzenész vendégünkkel és különleges hangszerekkel érkezünk. Az este során olyan – a korai lemezeinken szereplő – dalokat is műsorra tűzünk majd, amiket már nagyon rég nem játszottunk, de persze az állandó Dalriada himnuszok is felcsendülnek majd. Igyekszünk egy igazán átfogó, a szokásosnál hosszabb programmal érkezni a Rákóczi híd budai lábához – mondta el Ficzek András, a banda énekes/gitárosa.
A Dalriada előzenekara a LochNesz lesz, akik 19 órakor lépnek majd színpadra. A belépő a koncertre 600 Ft lesz.

Dalriada

Dalriada

Rövid URL: http://www.musicmagazin.hu/?p=5196

Beküldte: - aug 16 2013. Kategória Koncertek, előadások. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

Hozzászólások:

Képgaléria

:
Bejelentkezés | Designed by Zenei magazin