Gombócot énekel a Budapest Voices a Kobuci Kertben




Az Anna & the Barbies Gombóc című dalát is átdolgozta a Budapest Voices, és az átirathoz videó készült a kórus Petőfi Akusztik koncertjén. A 13 tagú csapat túl van egy telt házas, fergeteges hangulatú A38 Hajós fellépésen is, legközelebb Budapesten a Kobuci Kertben lépnek színpadra május 10-én.

Három héttel a koncert előtt minden jegy elkelt, így óriási tömeg előtt énekelhetett múlt pénteken a Budapest Voices az A38 Hajón. A kórus első önálló budapesti koncertjén a közönség 14 átdolgozást és egy saját, Warnusz Zsuzsa által komponált dalt hallhatott. A dalokat végig hatalmas hangerővel énekelték együtt a nézők a kórustagokkal, s közben a különleges, erre az estére tervezett színpadi látványt is megcsodálhatták.

Budapest Voices

Budapest Voices

A kórus a már jól ismert – az összes zenei áruházban és szolgáltatásban elérhető – Tankcsapda-, Quimby-, és Kispál-átdolgozások, valamint a Péterfy Bori- és Hiperkarma-átiratok után most egy Anna & the Barbies videóval is előrukkolt. A felvételek még a Petőfi Akusztik koncerten készültek a 8-as stúdióban Annáék Gombóc című dalához. Ez a szám is hallható majd az énekegyüttes következő budapesti fellépésén, ami május 10-én, szombaton lesz a Kobuci Kertben. Az elővételes jegy 1000 forintért kapható a pesti Hangszerarzenálban és a Wave hanglemezboltban. A fellépés napján a helyszínen 1500 forint lesz a belépő.

Budapest Voices: Gombóc (Anna & the Barbies)

Rövid URL: http://www.musicmagazin.hu/?p=5656

Beküldte: - ápr 2 2014. Kategória Koncertek, előadások. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

Hozzászólások:

Képgaléria

:
Bejelentkezés | Designed by Zenei magazin