Koncertdömping a Budapest Music Expón



2017-09-21_10-47-58Minden eddiginél erősebb koncertfelhozatallal készülnek a szervezők a Budapest Music Expóra. A rendezvény 3 napja alatt lényegében egy fesztiválnyi zenekar fellép, ráadásul a nyári nagy bulik húzónevei. Színpadon láthatjuk többek közt a Brains-t, a Hiperkarmát, az Anna and the Barbies-t, a Magashegyi Undergroundot és a Leander Kills-t. Az expo minden programja ingyenesen látogatható.

 A Budapest Music Expo 12. alkalommal várja a zene szerelmeseit, idén is a Hungexpo F és G csarnokába, ahol október 6-tól 3 napon át szól a zene. Ahogy korábban, most is több tízezer hangszert lehet majd kipróbálni.

A kiállításnak a kezdetek óta szerves része a rengeteg hangszerbemutató és koncert. Idén hat színpadon váltják egymást a zenekarok, így elmondható, hogy koncertfelhozatalban a mostani expo lesz a legerősebb. Fellép többek közt a Brains, a Hiperkarma, az Anna and the Barbies, a Magashegyi Underground, a Leander Kills, a Group«n«Swing, a Kállay Sauders Band és a Maxisun. Idén először lesz külön közös folk és jazz színpad, ahol a két stílus feltörekvőben lévő tehetségei muzsikálnak.

A szervezők nagy hangsúlyt fektetnek az elektronikus zenére is. A kiállításon nemcsak rengeteg dj-eszközt lehet tesztelni, de 3 napon át egy dj-találkozónak is otthont ad a rendezvény.

Mint mindig, most is ingyenesen lesz látogatható minden program. Érdemes már most beírni a naptárba: október 6-7-8. Budapest Music Expo, Hungexpo.

Az esemény:

https://www.facebook.com/events/111302406210967/?active_tab=about

Részletek:

www.budapestmusicexpo.com

www.facebook.com/budapestmusicexpo

 

Rövid URL: http://www.musicmagazin.hu/?p=6625

Beküldte: - szept 21 2017. Kategória Fesztivál, Zenei hírek. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

Hozzászólások:

Képgaléria

:
Bejelentkezés | Designed by Zenei magazin