Felvidéken nyílik a Kárpát medence első rockmúzeuma



A felvidéki nyitragerencséri múzeum célja, hogy a mai fiatalok is megismerjék, milyen körülmények között zenéltek a rockzenekarok a szocializmusban.
Schuster Lóránt
elmondta, hogy egy barátja, Katona László biztosítja a helyet a kiállításhoz Nyitragerencséren a Felvidék nyugati részén, a Csitári hegyek alatt, ezzel lehetővé válik az általa 1969 óta vezetett P. Mobil együttes történetén keresztül bemutatni a műfajt, és az ahhoz kapcsolódó tárgyi emlékeket.
A magánkiállításon, amely nem kapott állami támogatást, tárgyi emlékek lesznek láthatóak a magyar rockzene elmúlt negyven évéből: az egykori technikán és hangszereken kívül albumok, plakátok, fotók, rajongói ajándékok, fellépőruhák, színpadi kellékek, köztük például az a tapsgép, amely a P. Mobil Kétforintos dala közben “indult be”.
A kiállítás külön foglalkozik az 1984-es pusztavacsi rockfesztivállal, amelyről számos rajongót vittek el a rendőrök bilincsbe verve. A korabeli koncertek egy másik “kellékét”, a “Kádár-kolbászt”, azaz a gumibotot is kiállítják.
A rockmúzeum a Szent Orbán nap keretében nyílik meg május 28-án 15 órakor, azaz ma délután.

Rövid URL: http://www.musicmagazin.hu/?p=883

Beküldte: - máj 28 2011. Kategória Rockzene, Zenei hírek. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

Hozzászólások:

Képgaléria

:
Bejelentkezés | Designed by Zenei magazin