Visszafelé síró lány a kiddo klipjében




Letisztult, ugyanakkor felkavaró látványvilágú klipet készített Nem hiszem című dalához a kiddo. A rendhagyó videóban végig egy női arcot látunk közeliben, amin a könnyek visszafelé folynak, szimbolizálva ezzel egy fájdalmas szakításon való túljutást.
A megfilmesített dal a zenekar új, kiddo2 című, most megjelent kislemezén hallható.

A sub pop banda a tavalyi sikeres év lezárása után úgy döntött, folytatja izgalmas kalandozását a pop műfaján belül, hiszen zenei világuk alapját a kísérletezés és az izgalomkeresés adja. Hangzásvilágukat jól tükrözi, hogy egyszerre megférnek egymás mellett a dalokban a vintage szinti pop, a letisztult rock’n’roll, a modern indie és az electro elemei is. Ezt az irányvonalat követve vágtak bele második, kiddo2 című kislemezük előkészítési munkálataiba. A dalokat a Bródy Stúdióban rögzítették, a hangmérnök pedig az a Puha Szabolcs volt, aki többek között a Zagar és a The Carbonfools albumaiért is felelős. A bandcampen elérhető lemezről a Nem hiszem című dalhoz készült videoklip.

- A Nem hiszem a korszakváltáshoz hűen a továbblépés témájával foglalkozik, amit egy szakítás példáján keresztül mutat be – árulta el a zenekar frontembere, Persely Tamás. – Ezt szerettük volna letisztult, és mindenki számára egyértelmű formában megmutatni. Így jutottunk el a visszafelé síró lány klipötlethez. A célunk az volt, hogy a folyamatosan építkező szám végére mind képileg, mind zeneileg megérkezzünk ahhoz a feloldozáshoz, amit a továbblépés adhat. A könnyező lányt egy jó barátunk, Kozák Alexandra játszotta el, aki olyan fantasztikusan hozta a szerepét, hogy a forgatás végére már többen őszinte sírással küszködtek a stábból. A klip rendezője zenekarunk multitálentum basszusgitárosa, Kőrös „Köge” Gergely volt, a bevilágításért pedig Vollmuth Krisztián fotós barátunk volt a felelős. Nagy köszönet illeti még Kaprinyák Mónikát, aki fantasztikus lesírt sminket készített Alexának.

kiddo

kiddo


A négytagú zenekar (Persely Tamás – ének, gitár, billentyű; Rátkai Márton – gitár, billentyű; Magda Zsolt – dob; Kőrös Gergely „Köge” – basszusgitár, vokál) megalakulása óta már bőven hallatott magáról: 2014-ben megjelent első lemezükről Tornádó című daluk röviddel a megjelenés után már a Petőfi Rádió lejátszási listáján szerepelt, a hozzá készült klipet pedig a VIVA TV-n is látni lehetett. Hozzátok el! című daluk – melynek klipjében Janicsák Veca, illetve a Junkies frontembere, Szekeres András is feltűnik – pedig az Index által indított A Szám 2015-ös versenyében a legjobbak közé került be.

kiddo – Nem hiszem

kiddo2 EP

https://kiddohungary.bandcamp.com/album/kiddo2-ep

Rövid URL: http://www.musicmagazin.hu/?p=6084

Beküldte: - ápr 16 2015. Kategória Előadók, együttesek. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

1 hozzászólás - “Visszafelé síró lány a kiddo klipjében”

Hozzászólások:

Képgaléria

:
Bejelentkezés | Designed by Zenei magazin