Segíts, hogy segíthessünk – Ismerős Arcok jótékonysági koncert a TF csarnok értékeinek pótlására




Egy zenekar szíve és lelke nem csak a dalaikon keresztül kerül az őket szerető közönség elé, hanem mindennapi tetteik során is.
Az Ismerős Arcok zenekar számtalan jótékonysági koncerten van már túl az évek során és most újra segítségre buzdítja a rajongóit.
A közelmúltban súlyos tragédia érte a Testnevelési Egyetemet, amelynek korábban Attila édesapja Dr. Nyerges Mihály 8 évig volt a dékánja.
Egy októberi hajnali tűzben az Alkotás úti atlétikai csarnok tetőszerkezete lángra kapott, beszakadt és maga alá temette az egyetem kosárlabdacsapatának a felszerelését, nagy értékű atlétikai eszközöket és kerékpárokat. A tűz martaléka lett a több mint 160 világklasszis magyar sportoló kezének lenyomatát őrző “Magyar Sportcsillagok Fala” is, ahol többek között olyan kiváló sportolók kéznyoma szerepelt, akik már nincsenek közöttünk.
Mivel a zenekar korábban több nagy sikerű, emlékezetes koncertet adott a TF-en, valamint a magyar sport iránt elkötelezett, a kötődése nem véletlen a hely iránt.
A januári koncerten – folytatva a korábbi évek hagyományát – az Ismerős Arcok zenekar újból rocklegendákkal lép a Barba Negra Music Club színpadára. Ezen az estén a legendás EAST együttes virtuóz gitárosa Varga János és kiváló dobosa Király István, a Varga János Project formációval lesz a vendég. Mindkét zenekar fontosnak érzi a segítségnyújtást, ezért a januári koncert a TF csarnok értékeinek pótlása céljából kerül megrendezésre.
Mindenki, aki ellátogat 2016. január 30-án a Barba Negrába, a belépőjegy megvásárlásával nem csak egy nagyszerű zenei élménynek lesz a részese, hanem támogatója is lesz ennek a nemes ügynek.

Program:
Kapunyitás: 20.00
Varga János Project: 21.00
Ismerős Arcok: 22.00

Jegyek

▲ 2990 Ft- ▲ elővételben
▲ 3490 Ft,- ▲ helyszínen

Jegyértékesítés ▲ Barba Negra Music Club jegypénztára
Nyitvatartás ▲ hétfőtől szombatig 14 és 20 óra között
Cím ▲ 1117 Budapest, Prielle Kornélia utca 4

ONLINE

▲ Barba Negra Music Club online rendszerében ▲
http://musicclub.barbanegra.hu/ismeros_arcok_20160130

▲ Ticketportal országos jegyértékesítő hálózatában ▲
https://www.ticketportal.hu/event.aspx?id=41237

▲ Broadway jegyiroda on-line rendszerében ▲
http://broadway.jegy.hu/program/ismeros-arcok-56582/317873

▲ jegyrendeles@ismerosarcok.hu címen ▲

2016-01-18_5-29-54

Rövid URL: http://www.musicmagazin.hu/?p=6295

Beküldte: - jan 18 2016. Kategória Előadók, együttesek. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

Hozzászólások:

Képgaléria

:
Bejelentkezés | Designed by Zenei magazin