
Ismét Magyarországon ad koncertet Chris Rea, az elmúlt három évtized egyik legmarkánsabb stílusú bluesrock gitárosa, énekese. Az olasz gyökerekkel rendelkező brit zenész az MTI-nek adott interjúban arról is beszélt, hogy ma sem unalmas számára eljátszani legnagyobb slágerét, a The Road to Hellt. “Nagyszerűen kezdődött a turné. Ahogy öregedem, a közönség is változik, most azt vettem [...]

A második elődöntővel, tíz dallal és előadóval folytatódik szombaton az Eurovíziós Dalfesztivál magyar nemzeti versenye; A Dal című showműsort az m1 és a Duna World csatorna is élőben közvetíti. Az 57. Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyének végső szakaszába jutott húsz dal közül a mostani elődöntőben újabb tíz hangzik el, közülük négy jut a február 11-i döntőbe, [...]

A REM Everybody Hurts című számát szavazták meg minden idők legdepressziósabb dalának egy brit közvélemény-kutatás résztvevői. A The Daily Telegraph online beszámolója szerint a felnőttek (fiatalok és az idősebb korosztályok) körében végzett felmérést David King színházi producer kezdeményezte, aki a zene hatását kutatja. A szavazatokból kibontakozó sorrend alapján a húsz szomorú dal toplistáját a feloszlását [...]
feb 1 2012 | Beküldve
Bulvár,
Popzene |
Tovább »

A Bors szerint a tegnapi Eurovíziós dalfesztiválon a közönségszavazattal továbbjutott Tóth Gabi szám Adam Lambert – If I Had You számával egyezik meg sok helyen. A zsűri elismerte Tóth Gabi előadását, de a dalt mindegyik lehúzta, és jogosan, mert ritka rossz szám. A Nem kell végszó dalt egyébként valami Szabó Zé “szerezte” . Érdekesség, hogy [...]

Színpadi alázat, megélni és láttatni a mély érzelmeket – vallják a nemrég megalakult Déja Vu társulat tagjai, kik minoségi dalokkal, kiváló hangi adottságokkal és nem mellékesen, szórakoztató előadás keretein belul szórakoztatják a közönséget. Sok ember számára még ismeretlen lehetnek együtt, külon – külon viszont kiváló színészek. Szóljanak a dallamok, érezzük a szíveket, ismerjétek meg Katát, [...]

Bornai Tibor könyvet adott ki a KFT-ről. Ezzel nem is lenne semmi baj, hisz csak egy újabb bőrt akar lehúzni a rajongókról. Az ajánlóban viszont ezt nyilatkozza Bornai: ”A KFT már a kezdet kezdetén betiltott zenekarnak számított, nem szerepelhetett a nevünk az újságokban, nem koncertezhettünk a legfontosabb fellépőhelyeken. Ebből sikerült kitörnünk az 1981-es Táncdalfesztiválon, de egészen [...]
jan 15 2012 | Beküldve
CD/DVD,
Popzene |
Tovább »

Egy ismerős hang, egy ismerős arc, most mégsem ott, ahol elsőként láthattuk. Elkészült bemutatkozó dala, mit nemsokára tán hallhatunk is a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi döntőiben. Ki is valójában ez a fiatal srác? Ki is valójában ez a hang? Ismerős? Elhiszem, Tóth Jonathan … Mióta foglalkozol énekléssel? -Nehéz lenne néhány mondatban összefoglalni, miként bukkant fel, [...]

Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő – erősítette meg az MTI értesülését az elhunyt megnevezése nélkül a rendőrség szombaton. Mint Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese fogalmazott, állampolgári bejelentés alapján “egy 64 éves nőt találtak holtan egy budapesti, XII. kerületi családi házban”. A rendőrségi helyszíni szemle során az idegenkezűséget elsődlegesen kizárták – közölte az ügyeletes, hozzátéve, [...]
dec 25 2011 | Beküldve
Bulvár,
Popzene |
Tovább »

Lady Gaga az új klipjében, a Marry the Night-ban múltjának egy rossz napját meséli el, amikor kirúgták, és diliházba vitték a drogok miatt. A majd 14 perc unalmasan hosszú, egyszer is sok megnézni, hát még többször. Csinált volna egy filmet az életéről inkább. A klipp azért itt van aki áldozni akar rá majd negyed órát az [...]
dec 2 2011 | Beküldve
Popzene,
Zenei hírek |
Tovább »

Várakozással teli percek, izgatott nappalok s éjjelek, mire végre kézhez tudtam venni Janicsák Veca bemutatkozó albumát. Mik voltak az első benyomások dalokkal, fotókkal egyutt? Hogy is mondjam … Irány a bolt, pontosabban a Győr Plázában lévő Alexandra könyvesbolt, ahol névre eltetettem példányomat, biztosra szerettem volna menni. Autóban jövet haza nem szerettem volna meghallgatni, mivel ehhez [...]
Hozzászólások