Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli idén a Role zenekar




Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli az idén a Role zenekar: a pénteki videoklip-bemutatótól a július 21-iki születésnapi koncertig összesen 25 eseményt tart a csíkszeredai együttes.


A programsorozat első eseményeként pénteken a Role zenekar legújabb, Ady-vers alapján, Gulyás Tibor rendezésében készült Az ágyam hívogat című videoklipjét mutatták be Csíkszeredában – mondta el az MTI-nek Nagy Tivadar, a zenekar vezetője.
Az évfordulóra a Role sokszínűségét is jelképező új logót is kapott a zenekar, amely hamarosan koncertkörútra indul Böjte Csabával. A turné helyszíneire is el szeretnék vinni az 1987-ben alakult együttes elmúlt 25 évről szóló kiállítást, amelyet először a csíkszeredai közönség láthat.

A progresszív rockzenét magyaros, eredeti megoldásokkal játszó együttes rendhagyó könyvet is megjelentet az évfordulóra. A kötet interjúkra építve mutatja be a Role-t és két hangzó anyagot is tartalmaz majd. Az egyiken gyimesi csángó és moldvai magyar dallamok csendülnek majd fel.
Július 21-én a csíkszeredai Mikó-vár hátsó udvarában tartja jubileumi koncertjét a Role. Ezen szimfonikus zenekar és kórus is kíséri a jelenleg héttagú együttest.
A Role 1993-ban a Magyar Televízió Ki Mit Tud? döntőjén a második lett. Az elmúlt negyed században az együttes zenélt Erdély-szerte majdnem mindenhol, Magyarországon, Svájcban és Ausztriában – olvasható a www.role.hu címen elérhető honlapjukon.
A különféle produkciókba sikerült bevonniuk a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttest, a balánbányai Ördögborda gyerek néptáncegyüttest, a gyímesfelsőloki Szent Erzsébet Katolikus Egyházközpontot, három csíkszeredai középiskolát, a Nagy István Művészeti Líceumot, a Segítő Mária Katolikus Gimnáziumot és a Márton Áron Gimnáziumot, továbbá a Sapientia Erdélyi Magyar Tudomány Egyetem diákjait, a csíksomlyói Árvácska együttest, illetve számos hivatásos és amatőr zenészt, színészt, táncost, énekest.
A zenekar jelenlegi tagja – vagy ahogy a honlapon írják, a Role műhely jelenlegi magja – Balázs Zoltán (dobok, ütőhangszerek), Bodor Emese (ének, billentyűs hangszerek), Nagy Edina (ütőhangszerek), Nagy Ferenc (basszusgitár), Nagy Tivadar (gitár, hegedű, vokál), Salamon Orsolya (fuvola, furulyák, ütősök), Sántha Zsuzsánna (ének, billentyűs hangszerek).

Rövid URL: http://www.musicmagazin.hu/?p=3022

Beküldte: - jan 28 2012. Kategória Előadók, együttesek, Rockzene. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

Hozzászólások:

Képgaléria

:
Bejelentkezés | Designed by Zenei magazin