Bemutatkozik az eXtensive




A 2012 közepén alakult pop punk formáció, nyár végén meglepett minket egy EP lemezzel, amin 6 szám szerepel. Azóta rádióból, rádióba mennek és népszerűsítik a megjelent dalokat.
A zenekar tagjai, névszerint : Héjja Krisztián (kiki) , Horvay Máté (matt) és Dolmán Attila (atee) 2012 nyarán találtak egymásra és rögtön jó barátságot kötöttek.

„ Mindannyian különböző stílusú zenekarokból jöttünk, talán ezért értjük meg egymást ilyen jól. ” – mondja Kiki a zenekar gitárosa és énekese.

A fiúk hamar megjárták Budapest ismertebb helyeit valamint 2012 októberében a floridai There For Tomorrow és a birminghami Kyoto Drive előzenekaraként játszhattak a Dürer Kertben.

2013. június 1-én vonultak stúdióba, ahol egy hónap alatt elkészítették az első középlemezüket. Azóta megjártak több rádiót is, köztük a Class Fm-et, ahol Kisó műsorában interjút is adtak valamint lejátszásra került a DUCK című daluk.
Az eXtensive megmozgat nagyon fiatalokat és tök öreg néniket és bácsikat egyaránt. Zenéje és szövege egyszerű, gimnáziumi szerelmekről, barátságról, bulizásról, tinédzsekori problémákról szólnak.
Több külföldi rádió játsza dalaikat például a califroniai X91 vagy a hamburgi Radio Sylvia, de Angliában is hallgatják már az eXtensive számokat.

Októberben kezdték forgatni első video klippüket, ami a tervek szerint december első felében fog megjelenni.
Ingyen letöltés
Like: www.facebook.com/extensiveoffical
Follow: www.twitter.com/extensivemusic

eXtensive együttes

eXtensive együttes

 

Rövid URL: http://www.musicmagazin.hu/?p=5343

Beküldte: - okt 19 2013. Kategória Előadók, együttesek, Rockzene. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

Hozzászólások:

Képgaléria

:
Bejelentkezés | Designed by Zenei magazin