Koreai művészek hangversenye Budapesten




Iszang Enders

Iszang Enders


A Koreai Kulturális Központ szervezésében január 28-án Iszang Enders csellista lép fel a Budapest Music Centerben, január 30-án Jang Jun Jung hegedűművész és Pallavi Mahidhara zongoraművész estje várja a közönséget a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.

Iszang Enders lemezbemutató koncertjén Bach művek hangzanak el. A művész német-koreai zenész családba született 1988-ban, 12 évesen kezdett Michael Sanderling csellóművész és karmester szárnyai alatt tanulni. Húsz éves korában nevezték ki a Dresden Staatskapelle vezető csellistájának, amelyről 4 év után, szólókarrierje építésének kezdetén mondott le. Legutóbbi stúdiófelvétele, a Bach – Cello Suites a zenerajongók és a kritikusok körében is nagy sikert aratott – közölte a kulturális központ az MTI-vel.

A Zeneakadémián január 30-án egyebek mellett Bach, Paganini, Beethoven és Prokofjev műveket hallhatnak az érdeklődők. A szöuli születésű Jang Jun Jung tizenöt éves korában nyert felvételt a Curtis Zenei Intézetbe, ahol Aaron Rosand és Pamela Frank művészek tanítványaként fejleszthette zenei tudását. Alapfokú művészeti tanulmányai elvégzése után a New England-i Zenei Konzervatóriumban tanult tovább Miriam Fried és Donald Weilerstein vezetésével, ahol megszerezte mesterdiplomáját. Jelenleg Stephan Picard tanítványa a Musik Hanns Eiusler Berlin intézményben, 2011 óta a Yellow Barn Zenei Fesztivál Fiatal Tehetség Program rendszeres résztvevője. A hegedűművészt Pallavini Mahidhara kíséri, aki szóló és zenekari előadóként bemutatkozott már Amerika, Európa, Ázsia és Afrika-szerte: fellépett már Washingtonban a Kennedy Centerben, a Madridi Nemzeti Hangversenyteremben és a Pekingi Nemzeti Koncert Terem nagyszínpadán is.
A koncertek ingyenesek, de előzetes regisztráció szükséges a koreaikultura@koreaikultura.hu címen.

Rövid URL: http://www.musicmagazin.hu/?p=6002

Beküldte: - jan 19 2015. Kategória Komolyzene, Koncertek, előadások. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

1 hozzászólás - “Koreai művészek hangversenye Budapesten”

Hozzászólások:

Képgaléria

:
Bejelentkezés | Designed by Zenei magazin