Alexander Balanescu: sokat tanultam a Muzsikástól




Ma is hatalmas örömmel lép fel a Muzsikás együttessel Alexander Balanescu román származású, Londonban élő hegedűvirtuóz, a Sziget fesztivál keddi nulladik napján, a Muzsikás 40. születésnapi koncertjének egyik sztárvendége, aki azt mondta kedden az MTI-nek, hogy a zenekarral a másfél évtizede közösen készített Bartók-album nagy lökést adott pályafutásának.

“Nagyon fontos volt a Bartók-album projekt, több okból is. Számomra Bartók, akárcsak George Enescu és Sztravinszkij, igazi példakép, mindhárman a tradicionális zenével kezdték, azt felszívták magukba, majd kialakítottak egy ezen kívül eső saját zenei nyelvezetet. Ezt az utat akarom magam is járni” – jelentette ki Alexander Balanescu a világzenei nagyszínpadon adott koncert előtt készített interjúban.
Hangsúlyozta: a Muzsikással való együttműködés lehetőséget adott számára sokkal jobban megérteni Bartók Béla zenéjét, és a kapcsolatot a hagyományos zenéhez. Hozzátette: későbbi karrierje számára is sok energiát merített a közös munkából a Muzsikással, és az akkor kezdődött személyes kapcsolat a zenekar tagjaival ma is rendkívül fontos számára.

“A Muzsikás Bartók-albumán a velem felvett hegedűduók kimunkálása segített megtalálni a gyökereimet. Ezek általában nagyon rövid darabok voltak, de számomra ékszerként csillogtak, tele vannak ötletekkel. Sokat tanultam a hegedűduós társamtól, Sipos Misitől a ritmusszerkezetekről, és úgy gondolom, talán ő is tanult tőlem a zene szöveges kifejezése terén. Tehát a hatás kölcsönös volt, működött a zenei kémia közöttünk” – idézte fel a világhírű hegedűvirtuóz.
Kedden este a világzenei nagyszínpadon Balanescu az egyik rövid hegedűduót, a Máramarosi táncot adta elő a Muzsikással, és eljátszott egy saját darabot is.
A Bukarestben 1954-ben született Alexander Balanescu amellett, hogy klasszikus zenei tanulmányokat végzett, New Yorkban a Juilliard Schoolba is járt. Több mint negyedszázada létező saját formációja, a Balanescu Quartet is alapvetően klasszikus és dzsessz alapokon nyugszik, ugyanakkor mindig nyitott volt más műfajok és stílusok, így a rock és a pop felé. Olyan könnyűzenei sztárokkal dolgozott együtt, mint például David Byrne (Talking Heads), a Spiritualized, a Pet Shop Boys és Grace Jones, a Possessed (1992) című albumán feldolgozta a minimalista elektronikus zene egyik úttörője, a Kraftwerk számait.
AlexanderBalanescu “Soha nem terveztem előre ezeket a kirándulásokat, valahogy megtörténtek. Mindegyiknek megvan a maga külön története, David Byrne-nek például mindig nagy csodálója voltam, sokat tud a világzenéről, a dél-amerikai muzsikáról, szerettem volna vele dolgozni, és ennek folytatása is lesz. Grace Jonesszal akkori producere, Brian Eno hozott össze, Eno, az ambient zene atyja szintén etalon számomra. A Kraftwerk szintén elképesztő volt számomra, akárcsak elődjei, Stockhausen vagy Varése, főleg azzal, hogy a hetvenes években az akusztikus hangszerek halálát hirdették az elektronikusokkal szemben. Ez sokkolt, de ha megnézzük közelebbről a Kraftwerk zenéjét, igazán érdekes dolgokat találunk benne” – mesélte Balanescu.
Közeljövőbeni tervei kapcsán a hegedűs elmondta, hogy tervez egy anyagot Enescu zenéjével, egyre többet dolgozik (színészként is) színházi felkérésekre, folytatja az Ada Mileával elkezdett együttműködést, és zenét ír Peter Greenaway készülő új filmjéhez.
A magyar kultúra világhírű nagykövete, a Muzsikás (Hamar Dániel – bőgő, Sipos Mihály – hegedű, Éri Péter – brácsa) keddi nulladik napi koncertjén vendégként fellépett a Woven Hand, az Amadinda Ütőegyüttes, Jandó Jenő zongoraművész, Petrás Mária énekesnő, a buzai énekes asszonyok, Farkas Zoltán “Batyu” és Tóth Ildikó “Fecske” táncos, a Corvinus Táncegyüttes, a Vándor Vokál, Lukács Miklós cimbalmos, a Gereben együttes, a Magyarpalatkai Banda és a Zerkula zenekar is.

Rövid URL: http://www.musicmagazin.hu/?p=5157

Beküldte: - aug 7 2013. Kategória Sziget. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

Hozzászólások:

Képgaléria

:
Bejelentkezés | Designed by Zenei magazin