Mától SZIN, azaz Szegedi Ifjúsági Napok




A bérletes vendégek már kedd este felállíthatják sátraikat, szerdán pedig a programok is elkezdődnek a hazai fesztiválszezon hagyományos zárórendezvényén, a Szegedi Ifjúsági Napokon.

A bérletek és napijegyek a tavalyihoz hasonló ütemben fogynak, eddig mintegy 4500, illetve 4000 talált gazdára – mondta Gajdán Bálint, a rendezvény főszervezője a nyitás előtt tartott helyszínbejáráson.
A rendezők készülnek a várható kánikulára, a 12 hektáros Újszegedi Partfürdő útjait folyamatosan locsolóautók járják majd, a hűsölni vágyókat két medence várja, s a szabad strandon reggel és este nyolc között a Tiszában is úszhatnak majd.
A Greener Festival Award és a Zöld Fesztivál Díjat elnyert rendezvényről a korábbi évekhez hasonlóan száműzték a műanyag söröskorsókat, a vendéglátóhelyeken az országban elsőként itt bevezetett re:pohárba töltik az innivalókat, ezzel a korábbi mennyiség 30-40 százalékára sikerült csökkenteni a keletkező hulladék mennyiségét.
A négynapos fesztivál hét zenei programhelyszínén százötven fellépő szórakoztatja a vendégeket, és a koncertek mellett újra lesz „silent disco” is. Az egyik kiürített medencében a vendégek vezeték nélküli fejhallgatót kapnak, amelyen két csatorna közül választhatnak, milyen zenére buliznak. A kívülállók számára hangtalan muzsikát a hagyományos diszkókhoz hasonlóan lemezlovasok keverik majd.
A környezettudatos szemlélet terjesztése érdekében két új helyszínen is várja az érdeklődőket a Partfürdőn. A SZINdizájn Parton profi- és hobbidizájnerek mutathatják be természetes vagy újrahasznosított anyagból készült kollekciójukat. A Zöldplacc pedig az öko- és civil ötleteknek ad majd teret, elkészítik többek között a szegedi fogadalmi templom makettjét műanyag palackokból. A fesztiválozók kézügyességüket és kreativitásukat a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztálya által felállított graffitifalnál is megmutathatják. (MTI)

Program:

INmedio & Drink Bar

2011. augusztus 24. szerda

Residance:  Dj Rat’n

14.00-18.00          Chillout
18.00-24.00          Funkhouse, Tech-house, Minimal
24.00-04.00          T.C Lime, Liquid Drum and bass

2011. augusztus 25. csütörtök

Residance:  Dj Rat’n

14.00-18.00          Chillout Ibiza sound
18.00-24.00          Mainstream
24.00-04.00          House party

2011. augusztus 26. péntek

Residance:  Dj Rat’n

14.00-18.00          Chillout Very best of Ambient
18.00-24.00          Groove party
24.00-02.00          Mindcontrol Crew
02.00-04.00          Ludmilla

2011. augusztus 27. szombat

Residance:  Dj Rat’n

14.00-18.00          Chillout
18.00-24.00          Slágerparty
24.00-02.00          Dj Kincses
02.00-04.00          Progressive House


AXE

2011. augusztus 24. szerda

14.00-17.00          Dj Török
17.00-22.00          Dj Gomes
22.00-03.00          Dj Gyurex
03.00-04.00          Dj Török

2011. augusztus 25. csütörtök

14.00-17.00          Dj Török
17.00-22.00          Dj Gomes
22.00-03.00          Dj Gyurex
03.00-04.00          Dj Török

2011. augusztus 26. péntek

14.00-17.00          Dj Török
17.00-22.00          Dj Gomes
22.00-03.00          Dj Gyurex
03.00-04.00          Dj Török

2011. augusztus 27. szombat

14.00-17.00          Dj Török
17.00-22.00          Dj Gomes
22.00-03.00          Dj Gyurex
03.00-04.00          Dj Török

A SZIN minden napján 14.00-tól ess
bűnbe az Axe Excite zuhanyzóban,
ahol szexi Axe bikinis lányok mosnak le
hatalmas Axe szivacsokkal.

A tusolás után is bűnbe eshetsz,
mert délutántól hajnalig vár a legendás
Axe Partyk hangulata SZIN-re szabva,
a legjobb DJ-kkel, szexi tusolással és
Axe bikinis bombázókkal.

Hotdog.hu Extrém Sportpark

Augusztus 24.:
17.30.-tól Flatland bemutató
18.30.-tól Parkour bemutató
19.30.-tól Triál bemutató (a 2011-es triál Magyar bajnokság  legjobb első három helyezett  senior és elit kategóriás triál kerékpárosaival)

Augusztus 25. :

17.00-tól folyamatosan  a hotdog.hu kutya fújás a legszebb kutya festői hotdog.hu pólókat kapnak ajándékba
17.30 Flatland bemutató (Kun Ádám magyar bajnokkal)
18.30 Parkour bemutató (nekifutásból előre szaltó magassági rekord beállítás)
19.30. Triál bemutató  (Debreceni és Nyiregyházi triálosokkal a a gbitrial.hu-tól)

Augusztus 26.:

17.30 Flatland és Dirt bemutató (a legjobb debreceni dirt BMX-esek részvételével)
18.30.-tól Parkour bemutató
19.30 Triál bemutató (oldalra ugrás triál kerékpárral ki tud  a legnagyobbat ugrani a rúd felett “side” verseny)

Augusztus 27. :

17.30.-tól Flatland bemutató (Kun Ádám magyar bajnokkal)
18.30.-tól Parkour bemutató (szaltók emberek felett nekifutásból)
19.30-tól Kitör a szegedi “limbó láz” limbó verseny amin hotdog.hu polókért bárki indulhat

Rövid URL: http://www.musicmagazin.hu/?p=1839

Beküldte: - aug 24 2011. Kategória Fesztivál, Koncertek, előadások. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

Hozzászólások:

Képgaléria

:
Bejelentkezés | Designed by Zenei magazin