Hungarikumokat is bemutatnak a Spancirfest varasdi utcafesztiválon




Magyar borokat, húskészítményeket, fűszereket, kézműves termékeket is bemutatnak az idei varasdi utcafesztiválon, amely a horvát turisztikai tárca besorolása szerint az öt legjelentősebb esemény egyike Horvátországban.

Varasdon (Varazdin) augusztus 23. és szeptember 1. között tizenötödik alkalommal rendezik meg a Spancirfest elnevezésű utcafesztivált, amely az előző években összesen több mint 13 ezer előadót és mintegy 2,3 millió látogatót vonzott az északnyugat-horvátországi városba – derül ki a többi között a helyi idegenforgalmi hivatal honlapján közzétett tájékoztatóból.

Idén a szervezők 150 különféle programot kínálnak. A félszáz koncert sorában népszerű horvát előadók mellett olyan külföldi zenekarok is fellépnek, mint a török Baba Zula, továbbá a szerbiai gypsy rézfúvós vonulat koronázatlan királyai, Boban és Marko Markovic, a portugál fado énekes Claudia Aurora, a belga Triggerfinger vagy a brit Skunk Anansie.5c15a99c-54e4-410e-912c-72661047fe1c
Kiemelt figyelmet szentelnek ebben az évben az utcai performansznak, amelyet a műfaj jeles európai képviselői népszerűsítenek majd Varasd barokk óvárosában.
Lesz még a többi között isztriai művészeti vásár, múltidéző korzózás, vígjáték-előadás, jótékonysági operaest, horvát iparművészeti termékbemutató. A legkisebbeket számos kreatív műhely, interaktív játékok, kalandpark, filmvetítések várják.
A zenei, kulturális és szórakoztató programok tömkelegét felvonultató rendezvény helyet ad egy kézműves élelmiszertermékeket bemutató vásárnak is, amelyen magyar kiállítók is részt vesznek majd. A tervek szerint a város különböző pontjain elhelyezett standokon kürtöskalács, magyar borok, húskészítmények és fűszerek mellett helyet kapna Magyarország turisztikai kínálata is – tájékoztatta az MTI-t az Agrármarketing Centrum által támogatott magyar termékbemutatót szervező Mac-Line Hungary Kft. Hungarikumként egy Rubik-bemutatót is terveznek.
A letenyei határátkelőtől alig negyven kilométerre található Dráva-parti Varasd az azonos nevű megye székhelye. Gazdag történelmi múltjáról tanúskodik máig fennmaradt 12. századi vára, középkori templomok és kolostorok sora, számos barokk palota. Az ötvenezer lakosú település kultúrtörténeti látnivalói közé tartozik a városi gárda is, amelynek őrségváltását májustól októberig szombatonként rendezik meg a városháza előtt. A város számos kulturális rendezvénye közül a legismertebb a több évtizedes múltra visszatekintő őszi komolyzenei rendezvény, a Varasdi Barokk Esték, de évről évre egyre több látogatót vonz a környékre a nyári utcafesztivál, a Spancirfest is.

Rövid URL: http://www.musicmagazin.hu/?p=5101

Beküldte: - júl 15 2013. Kategória Fesztivál. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

Hozzászólások:

Képgaléria

:
Bejelentkezés | Designed by Zenei magazin