Héttorony Fesztivál november 8. és 20. között




A Fonó Budai Zeneház szervezésében november 8. és 20. között újból elindul a Héttorony Fesztivál, amelynek helyszínei ebben az évben átnyúlnak a határokon.

A Héttorony szimbolikája századok óta, számos alkalommal feltűnt a magyar kultúrtörténetben, nagyjából azonos jelentéstartalommal. Számunkra a Kárpát-medence népi műveltsége, kollektív emlékezete és kreativitása jelenti azt a kincset, amit a Héttorony magában rejt Bécs, Kassa, Munkács, Brassó, Újvidék, Zágráb és Maribor tornyai között, beleértve a Mester épületeit és szellemi hagyatékát is.

Idén ősszel – a Fonó Budai Zeneház szervezésében – újból elindítják és évente megrendezik a fesztiválsorozatot. Helyszínei azonban mostantól átnyúlnak a határokon. Egy-egy nagyszabású programot szerveznek a Makovecz Imre tervezte kolozsvári református, a csíkszeredai és százhalombattai katolikus templomokba, a lendvai Színházba, a dunaszerdahelyi Városházára, és Kárpátalján a csetfalvai református templomba. A fesztivál november 8-án kezdődik és november 20-án, Makovecz Imre születésnapján fejeződik be az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

„A zene elválaszthatatlan a rítustól, mágiától, vallástól, szórakozástól, egyszóval az ünneptől. Ennek megfelelően két fajtája alakult ki, a szakrális és a világi zene. Mindkettőnek helye és ideje volt évezredeken keresztül. Sajnos mára oda jutottunk, hogy mindenhol valamilyen silány változata szól, és jobbára agymosásra szolgál. Mi a Héttorony Fesztivállal a magyarság, s a velünk együtt élő népek zenéjét ismét az ünnep rangjára szeretnék emelni.” (Kiss Ferenc művészeti igazgató)

Programok:

Helyszínek:
Lendvai Színház- és Hangversenyterem (SLO)
Csetfalva – Református templom és Művelődési Ház (UA)
Kolozsvár – Törökvágási református templom (RO)
Csíkszereda – Millenniumi-templom (RO)
Dunaszerdahely – Városháza (SK)
Százhalombatta – Szent István katolikus templom (H)
Budapest – Uránia Nemzeti Filmszínház – Gálakoncert (H)

Program:

2012. nov. 8. csütörtök
Lendvai Színház- és Hangversenyterem (SLO)
18:00 Csernyus Lőrinc építész kiállítása az előtérben. Megnyitja Kiss Ferenc zeneszerző, népzenész.
19:00 A Muzsikás együttes és Petrás Mária (Moldva) koncertje
20.30 A Dresch Quartet koncertje (HUN)

2012. nov. 10. szombat
Csetfalva – Református templom és Művelődési Ház (UKR)
15:30 Hívogató muzsika a templomkertben. Orbán Sándor református lelkész köszöntője.
16:00 Magyar kancionálé – Zsoltárok, népénekek. Az Etnofon Zenei Társulás (HUN) koncertje a Művelődési Házban.
17:30 Táncház a Bürkös zenekarral (UKR)

2012. nov. 13. kedd
Kolozsvár – Törökvágási református templom (ROM)
18.00 Henics Tamás fotóművész Kalotaszeg c. kiállítása. Megnyitja Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója.
19:00 Balogh Kálmán és Lukács Miklós cimbalom duója játszik (HUN)
20:00 Sebestyén Márta és Andrejszki Judit (HUN) koncertje, közreműködik: Cairus Hera lanton
21:30 A Harmadik Zenekar és vendégeik koncertje, táncháza – helyszín: Tranzit-ház (ROM)

2012. nov. 14. szerda
Csíkszereda – Millenniumi-templom (ROM)
19:00 A Zerkula Zenekar és Sára Ferenc műsora (Gyimes, ROM)
20:00 Tüzet viszek – Herczku Ágnes műsora (HUN)

2012. nov. 16. péntek
Dunaszerdahely – Városháza (SK)
18:00 Turi Attila építész kiállítása. Megnyitja Csernyus Lőrinc építész.
19:00 Szvorák Katalin A capella c. műsora. Közreműködnek: Soós Réka, Paár Júlia és Tímár Sára énekesek (HUN)
20:00 Lakatos Róbert, Balogh Kálmán és Novák Csaba koncertje (SK-HUN)

2012. nov. 17. szombat
Százhalombatta – Szent István katolikus templom (HUN)
18:00 Újratervezés, katasztrófák utáni újjáépítések Magyarországon c. szabadtéri fotókiállítás Százhalombatta főterén. Megnyitja Sebő Ferenc.
19:00 Dresch „Dudás” Mihály és Lajkó Félix koncertje (HUN-SRB)
20:00 A Sebő együttes koncertje. Vendég: Soós Réka és Tímár Sára énekesek (HUN)
21:30 A Poros zenekar táncháza a Művelődési Központban

2012. nov. 20. kedd, 19h
Budapest – Uránia Nemzeti Filmszínház (HUN)
19:00 Makovecz Imre szent helyei c. fotókiállítás a mester életművéről. Megnyitja Sáros László építész.
19:30 Az Etnofon Zenei Társulás gálakoncertje. Vendégek: Bognár Szilvia, Herczku Ágnes, Novák Péter, Palya Bea, Szvorák Katalin (HUN) és Nyisztor Ilona (Moldva, ROM)
Az est háziasszonya Borbás Marcsi

Rövid URL: http://www.musicmagazin.hu/?p=4199

Beküldte: - okt 18 2012. Kategória Fesztivál, Koncertek, előadások. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

Hozzászólások:

Képgaléria

:
Bejelentkezés | Designed by Zenei magazin