Csángó Fesztivál augusztus 10-14. között Jászberényben!



Több mint 40 program, 4 kísérő rendezvény, 20 zenekar, 10 jászberényi együttes, 20 hagyományőrző együttes: Moldvából, Gyimesből, Erdélyből, közel 1000 fő művészeti közreműködő.
Külföldi együttesek a következő országokból: Franciaország (Bretagne), Kenya, Mexikó, Szerbia, 
A XXI. Csángó Fesztivált és Népművészeti Vásárt augusztus 10-14. között Jászberényben rendezik meg. Ez a fesztivál külön hangsúlyt fektet a hagyományokra, valamint arra, hogy bemutassa a csángó kultúrát. Hagyományőrző együttesek jönnek Moldvából, Gyimesből és Erdélyből. Azonban külföldi fellépők is színesítik a programot, Kenyából, Szerbiából, Spanyolországból és Venezuelából is érkeznek vendégek. A zenekedvelők a Cimbaliband és a Napra koncertjét is megnézhetik Jászberényben.
És fel fog lépni a Csík Zenekar, akik nem kis meglepetéssel készülnek erre a bulira. Kun Tamás így nyilatkozott: „A Csík zenekar szíve csücske a Csángó Fesztivál”.
Idén Kiss Tibi (Quimby) is ott lesz a fesztiválon, hogy a Csík Zenekarral közös dalukat előadja. Pontosan még nem tudjuk, hogy melyik számot dolgozták át, annyi viszont biztos, hogy a Quimby tavaly megjelent Kicsi Ország c. albumának egyik felvétele lesz az, amit Csík-verzióban hallhatunk a Csángó Fesztiválon.
Ha valaki egy hagyományőrző fesztiválra vágyik, folklórműsorokkal, népzenei koncertekkel, kézműves bemutatókkal, táncházakkal és gyerekprogramokkal, akkor ne hagyja ki a XXI. Csángó Fesztivált!

Programok:

Augusztus 11. Csütörtök

Gálaműsor I.
1. rész: CSÍK zenekar koncert
2. rész: „SZÍNES VILÁG 1.”-Külföldi együttesek bemutatója
Nemzetközi és magyar TÁNCHÁZ

Augusztus 12. Péntek

Gálaműsor II.
1. rész: JÁSZSÁG NÉPI EGYÜTTES: „Tiszta szívből” című műsora
Közreműködik: Pál István „Szalonna” és bandája
2. rész: „SZÍNES VILÁG 2.”-Külföldi együttesek bemutatója
Nemzetközi és magyar TÁNCHÁZ
Éjszakai koncert: CIMBALIBAND zenekar koncertje

Augusztus 13. Szombat

Szentmise Lőrincz Györgyné, Hodorog Luca emlékére
V. MAGYAR-MAGYAR KONFERENCIA
TÁNCFORGATAG – Táncos zenés felvonulás
Gálaműsor III.
1. rész: „CSÁNGÓ KÉPEK” – moldvai és gyimesi csángók gálaműsora
2. rész: „ÉRTÉKEINK” – erdélyi, vajdasági, felvidéki hagyományőrző táncosok és zenészek gálaműsora
Nemzetközi és magyar TÁNCHÁZ
Éjszakai koncert: NAPRA zenekar koncertje

Augusztus 14. Vasárnap

VIGANÓ Alapfokú Művészetoktatási Intézmény növendékeinek műsora
Gálaműsor IV. – „VISZONTLÁTÁSRA JÁSZBERÉNY” –hagyományőrzők, külföldi együttesek és a Jászság Népi Együttes közreműködésével

Rövid URL: http://www.musicmagazin.hu/?p=1686

Beküldte: - júl 28 2011. Kategória Fesztivál, Koncertek, előadások. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

Hozzászólások:

Képgaléria

:
Bejelentkezés | Designed by Zenei magazin