Patti Smith könyve New York-i fiatalkoráról, Mapplethorpe-ról




Magyarul is megjelent Patti Smith, a népszerű amerikai énekes-dalszerző Kölykök (eredeti címe Just Kids) című könyve. Ebben a szerző a hatvanas évek végét, hetvenes évek elejét idézi fel, amelyet együtt élt át Robert Mapplethorpe későbbi világhírű fotóművésszel.

“Szerencsés véletlenek összjátéka, hogy a könyv megjelenése egybeesik a budapesti Ludwig Múzeumban szeptember végéig látható Robert Mapplethorpe-kiállítással. A Magvető már a tárlat bejelentése előtt döntött a 2010-ben Amerikában kiadott mű magyar fordításának megjelentetéséről. Az időzítésnek persze jót tett a sikeres kiállítás” – szögezte le Turi Tímea, a Magvető Kiadó által gondozott könyv szerkesztője az MTI-nek.

Mint kifejtette, a könyv nemcsak jól megírt, de attól is izgalmas, hogy az 1968 és 1972 közötti időszakra fókuszál, azokra az évekre, amikor Smith és Mapplethorpe még nem futott be művészként, előbbi még nem punkénekesnő és dalszerző, utóbbi még nem fotóművész volt. Ahogy a könyvben Smith leírja, “Jancsi és Juliska voltunk, akik nekivágtak a világ sötét erdejének”.
“Akkori közös életük nem a nyilvánosság előtt zajlott, mindketten még csak áhították a sikert és az elismertséget, miközben szegények voltak, sokszor egyik napról a másikra éltek. A könyvben Patti Smith felidézi, miként lökdöste Mapplethorpe-ot a fényképezés felé, szinte előbb, mint ahogy a férfi sejthette volna, hogy ezzel fog foglalkozni, nem pedig kollázsokkal. És ugyanúgy látta Mapplethorpe is jó előre, hogy Patti Smith-nek énekelnie kell, nem pedig festenie vagy rajzolnia” – mondta a szerkesztő.
Turi Tímea kiemelte, a könyv azt is kiválóan megmutatja, mennyire inspirálta egymást a két művész, miközben nagy különbség volt tevékenységük karaktere között. Hozzátette: Patti Smith számvetésének egyik legszimpatikusabb vonása, ahogy megpróbálja megérteni egy számára fontos ember művészetét, viszont van egy határ, ami mögé már nem tud lépni, ahol Mapplethorpe már túlságosan radikális neki.
“Patti Smith vadsága mögött a könyv egy törékenyebb, esendőbb embert is megmutat, akinek a művészethez olyan a viszonya, mint a legjobb értelemben vett rajongó kamaszlánynak” - tette hozzá a szerkesztő.
A két művész kapcsolata szerinte inkább egy művészi-emberi szövetség volt és szerelmi kapcsolatuknak “csak” az vetett véget, hogy Mapplethorpe ráébredt arra: a férfiakhoz vonzódik. Hozzátette: ettől még a kölcsönös figyelem és múzsakapcsolat megmaradt közöttük, és a fotóművész Patti Smith-t ábrázoló képei – ahogy az a Lumú-beli kiállításon is látható – egyáltalán nem kapcsolódtak ahhoz a szado-mazo kultúrához, amelyhez más portréi igen. “Mapplethorpe Smith-portréin a rocksztár, az énekes fiús, kicsit androgün külseje került előtérbe”.
A történet egyik legfontosabb helyszíne a New York-i Hotel Chelsea, amely szabad szellemiségével és rendkívül vonzó fizetési konstrukcióival (művészeti alkotásokkal is lehetett rendezni a számlákat) vonzotta a város fiatal művészeit a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején. Itt lakott egy időben Smith és Mapplethorpe is.
“Miközben a Chelsea-ben olyan nevek fordultak meg rendszeresen, mint Allen Ginsberg, Janis Joplin vagy Jimi Hendrix, a pénzhiány miatt kétségbeesetten kavargó fiatal művészek napi megélhetési problémái miatt nagyon szomorú is ez a világ. Legtöbbjüknek persze nem sikerült befutni, híressé válni. A történet egy másik fontos helyszínére, az Andy Warhol köréhez kapcsolódó Max’s étterembe is hasonló vágyakkal jártak a fiatalok, köztük Smith és Mapplethorpe is” – jegyezte meg Turi Tímea.
A Kölykök olvasmányos mű, Patti Smith gördülékeny, egyben kifinomult stílusban idézi fel kettejük történetét. A szerkesztő szerint Smith elhíresült keményebb szövegei, emblematikussá vált mondatai – egy példa: “Jézus meghalt valakinek a bűneiért, de nem az enyémekért” – inkább rockpályája kezdeti éveire voltak jellemzőek, ettől a hangtól nemcsak ebben a könyvben, de már énekesi pályáján is jó ideje elmozdult egy elégikus hang felé, amelyben a művészi és családi veszteségeit számba vevő albumai születtek. “Érdekes látni, hogy idei új lemezén, a Bangán egyszerre van jelen a kétféle hang”.
Turi Tímea szerint a könyv vége is azt mutatja, hogy Patti Smith talán még mindig nem tudta lezárni magában a Mapplethorpe-pal való közös időszakát, a fotóművész 1989-ben bekövetkezett halálát, ezért kicsit zavarba is ejtő olvasni, mert nagyon lemezteleníti saját emlékeit.
Patti Smith Kölykök című kötete Illés Róbert fordításában jelent meg.(MTI)

A könyvet itt lehet megvenni: Kölykök 

Rövid URL: http://www.musicmagazin.hu/?p=4010

Beküldte: - szept 8 2012. Kategória CD/DVD, Előadók, együttesek. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

Hozzászólások:

Képgaléria

:
Bejelentkezés | Designed by Zenei magazin