A Csík zenekar új lemeze a Lélekképek




Lélekképek című új lemezét mutatja be a Csík Zenekar a Fonó Budai Zeneházban novemberben 5-én, jövő szombaton.

A Csík Zenekar új lemeze olyan közreműködők segítségével valósult meg, mint Lovasi András, Kiss Tibor, Őze Áron, Ferenczi György, a Rackajam, valamint a Vivace kamarazenekar. A tradicionális etno rockot játszó zenekarnak ez lesz a kilencedik lemeze. Lovasi András két szerzeménye, egy Rackajam-nóta, Őze Áron tolmácsolásában két Juhász Gyula-vers és számos izgalmas átdolgozás került fel az új albumra.

“Sokféle munkacímet adtunk a készülő lemeznek, ám azért döntöttünk végül Batrók József bőgősünk által javasolt Lélekképek mellett, mert úgy éreztük, ez tükrözi leginkább azt a mondanivalót, amit éreztünk az anyag összeállítása közben. Sokan vettünk részt az alkotás folyamatában, mindannyian mások vagyunk, ezért minden darab más és mást jelentett nekünk. Ez az a lemez, amely mindenkihez szól” – fogalmazott Csík János, a zenekar alapítója az albumról és a koncertről tartott pénteki budapesti tájékoztatón.

A kezdetben főként táncházi körökben ismert, népzenét játszó zenekar csaknem negyed évszázaddal ezelőtt alakult Kecskeméten. Az ezredforduló után kezdett a zenekar egy másfajta irányt becsempészni zenéjébe, azt kutatva, miként boldogulna a régi magyar dallam az “új világban”. A 2005-ben megjelent Senki nem ér semmit című album a felvidéki és erdélyi muzsikák mellett már három Kispál és a Borz-átdolgozást tartalmazott, valamint Lovasi András szövegével és énekével egy amerikai bluest is eljátszottak.
“Ezen a lemezen az autentikus magyar népzene együtt sóhajt Juhász Gyula szerelmes álmainak verseivel, együtt lüktet a magyar alternatív rock találó ritmusaival, dallamival és olvad eggyé éppúgy egy kortárs zeneszerző szimfonikus muzsikáival, mint Beethoven Holdfény szonátájával” – emelte ki a lemez lényegét Csík János.
A közreműködők a beszélgetésen egyenként is megvallották, milyen különleges élmény volt a zenekarral dolgozni, szakmailag és emberileg egyaránt sokat kaptak ettől a munkától.
A november 5-iki lemezbemutató koncerten – Lovasi András kivételével – az összes közreműködő részt vesz.(MTI)

Jegyek:

Ülőhely: 4500.-Ft
Állóhely: 3900.-Ft

Rövid URL: http://www.musicmagazin.hu/?p=2516

Beküldte: - okt 30 2011. Kategória CD/DVD, Előadók, együttesek. Tudod követni a válaszokat ezen keresztül RSS 2.0. Egy választ vagy a trackbacket tudsz hagyni ha belépsz

Hozzászólások:

Képgaléria

:
Bejelentkezés | Designed by Zenei magazin