
November első hétvégéjén rendezik meg a Mezőségi Néptánc és Népzene Fesztivált az erdélyi Szamosújváron. A fesztivál gyermek táncházzal kezdődik november 4-én a szamosújvári Téka Házban. Mesét mond, és éneket tanít Hideg Anna néni Ördöngösfüzesről – olvasható a teka.ro honlapon a fesztivál részletes programjában. Az első napon a helyi művelődési házban fellép a nyárádszeredai Bekecs, a [...]

Két részben vetíti le az m1 a Kormorán együttes nyári budapesti lemezbemutató koncertjéről készült filmet, emellett látható lesz a fellépéssel kapcsolatos werkfilm is. A Koltay Gergely vezette Magyar Örökség-díjas zenekar koncertjéről készült felvételek hétfőn és kedden láthatók, míg a werkfilm vasárnap kerül adásba. A zenekar az MTI-hez eljuttatott összegzésében felidézi, hogy több tízezer ember előtt [...]

Lélekképek című új lemezét mutatja be a Csík Zenekar a Fonó Budai Zeneházban novemberben 5-én, jövő szombaton. A Csík Zenekar új lemeze olyan közreműködők segítségével valósult meg, mint Lovasi András, Kiss Tibor, Őze Áron, Ferenczi György, a Rackajam, valamint a Vivace kamarazenekar. A tradicionális etno rockot játszó zenekarnak ez lesz a kilencedik lemeze. Lovasi András [...]

Vámpírváltozatban állítja színpadra a Csipkerózsika című balettet Matthew Bourne brit koreográfus. Az újraértelmezett művet jövő karácsonykor mutatják be a londoni Sadler’s Wells táncszínházban, ahol Bourne társulata 2012-ben ünnepli fennállásának 25. évfordulóját – közölte a BBC online kiadása. Bourne nevét sokan a különleges Hattyúk tava-előadásához kötik, amelyben csak férfi táncosok szerepeltek. A Csipkerózsika új változatában megemlékezik [...]

Hát ez nagyon nagy égés. A rocknapon Lil C a Michael Jackson imitátor egy Michael Jackson dalt adott elő. Már az is nagy szám,hogy ezzel a Jackó paródiával eljutott idáig, valahol ő is érezhette, mert a női szavazókra számítva szétdobta a felsőjét a szám vége felé, ahol a szőrtelen, és csupasz felsőtestét mutogatta, mint egy [...]
okt 29 2011 | Beküldve
Bulvár,
X-Faktor |
Tovább »

Nemrég befejeződött a nyolcvanas évek kultuszfilmje folytatásának tekintett Kopaszkutya Kettő forgatása. A zeneszerető közvélemény nem kis meglepetésére az első rész emblematikus főszereplője, a Colorado zenekar menedzsere semmilyen szerephez nem jutott Szomjas György alkotásában. Schuster Lóránt exkluzív interjúban tárja fel gondolatait a film kapcsán. – A Kopaszkutya utolsó jeleneteiben a Colorado zenekar tagjai alaposan helyben hagyják [...]
okt 28 2011 | Beküldve
Rockzene,
Zenei hírek |
Tovább »

Elterjedt a pletyka, hogy a 16 éves iskolás lány Kováts Vera, és Baricz Gergő összejöttek, méghozzá nem mint énekestársak, hanem ennél több is van köztük. Amikor rékérdeztek az újságírók, hogy erősítse meg a Gergő és közte szövődött szerelemről a hírt, a kislány cáfolta azt. Elismerte Vera, hogy szoros kapcsolatot ápol Gergővel, de azt is hozzátete, [...]
okt 28 2011 | Beküldve
Bulvár,
X-Faktor |
Tovább »

A Stereodiva egy új színfolt a hazai pop-rock élet palettáján. Amikor a CD-jük a kezembe került már a megjelenése sugallt valamit abból az igényességből, ami a dalok meghallgatása után a zenéből kitűnik. Remek alkalom az interjú arra, hogy kicsit megismerjük a Stereodiva zenekart és beszéljünk a lemezről és más kulisszatitkokról. Ebben segítségünkre lesz Lakatos Betti [...]

Rob Zombie új filmje a The Lords of Salem címet viseli, persze ez is horror lesz. A főszereplőr Heidi, a szőke rockercsaj, aki egy rádióállomáson melózik, mint DJ. Egy nap fura dobozt kap, ami a Lordok ajándéka. Heidi azt hiszi, hogy egy rockegyüttestől kapta a dobozt, azért, hogy minél több helyre terjessze, amit örömmel meg [...]

Amy Winehouse jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztott július végén bekövetkezett halála előtt, de kábítószert nem találtak szervezetében – hangzott el azon a szerdai londoni meghallgatáson, amelyen a haláleset után elvégzett halottkémi vizsgálat eredményeit összegezték. A kivételes tehetségű, többszörös Grammy-díjas brit souldívát – aki a rhythm & blues és a dzsessz műfajában egyaránt otthonosan mozgott rövid, de [...]
okt 26 2011 | Beküldve
Bulvár,
Popzene |
Tovább »
Hozzászólások