
Az egyéni tánccal induló Gomes talán a legelismerőbb szavakat kapta a Csillag Születik 2011 zsűrijétől. Nem mellékesen pedig a legmagasabb pontszámot ebben a középdöntőben, összesen 33 pontot. Gomes produkcióját igazából nehéz szavakkal leírni, egy összetett táncot láthattak a nézők, s talán nem túlzás azt mondani, hogy a művésznő legalább olyan kifejező volt táncával, mint amennyire [...]

Krizbai Teca volt Timi Chen mellett a másik favoritom. Természetesen ezt is a Csillag Születik 2011-gyel foglalkozó oldalakat böngészve éreztem így. Teca egy saját dallal, a “Vak szerelem” című számmal lépett a zsűri és a nézők közé. Csodálatos hangja és dal melyet saját életéből merített lenyűgözte a nézőket és a zsűrit egyaránt. 32 pontra értékelték [...]

Véget ért a Csillag Születik 2011 második középdöntője is, így kiegészült a legjobb nyolcas, azaz a döntő mezőnye. A tizenkét produkcióból kettő sikerében szinte biztos voltam és Oroszlán Szonjáék, illetve a nézők sem döntöttek másként. Az első válogató utáni házi szavazásunkon is nagyon jól szereplő Timi Chen volt az egyik favoritom. Timi a középdöntőben a [...]

Ma este újabb tizenkettő előadó lép színpadra a Csillag Születik 2011 középdöntőjében. Közülük is mindössze négy továbbjutó lesz az est végére, tehát nyolc produkció kiesik a küzdelemből. Azonban még mielőtt a mai fellépőkről esne szó nézzük meg, hogy mely az a négy előadás ami már biztosan ott lesz a döntőben. Nem okozott meglepetést László Attila, [...]

A Nagy Duett 4. adásában Hajdú Péter nem csillantotta meg idegennyelv tudását, ezúttal magyarul énekelt. Már amennyire a műsorvezető előadása éneklésnek nevezhető, inkább illik rá, hogy mondta a szöveget. A Korda György és Balázs Klári által híressé tett “Találd ki gyorsan a gondolatom” dal szerintem Zoltán Erikának sem állt jól. A zsűri 26 pontra értékelt, [...]
ápr 30 2011 | Beküldve
A Nagy Duett |
Tovább »

Till Attila és Tóth Gabi szokásukhoz híven korhatáros produkcióval érkeztek A Nagy Duett 4. adására. Gabi rövid tűzpiros ruhával hívta fel magára a figyelmet. Természetesen az előadott dal is passzolt megjelenésükhöz. Tilláéknak jól sikerült az este a “Sex Bomb” Tom Jones slágert a zsűri is nagyon jónak találta, s 29 pontjukkal a második helyről várhatták [...]
ápr 30 2011 | Beküldve
A Nagy Duett |
Tovább »

A tinik kedvence SP és párja – ahogy Kasza Tibi mondaná – a táncoló szaloncukor, azaz Iszak Eszti ismét simán, a nézők szavazataival jutottak tovább a Nagy Duett negyedik adásából. SP most egy fiú csapat a Backstreet Boys egyik slágerét választotta, a zsűrit le is nyűgözte az “Everybody” cím dallal. Végül 28 pontot kaptak, mégpedig [...]
ápr 29 2011 | Beküldve
A Nagy Duett |
Tovább »

Falusi Mariann és Árpa Attila A Nagy Duett 4. adásában ismét remekelt. Miután a Blues Brothers Mix előadását a zsűri a maximális 30 ponttal jutalmazta a nézők sem döntöttek másként, így magabiztosan, abszolút elsőként jutottak tovább a jövő heti show-ba. Nemcsak Mariann remekelt, hanem Attila is nagyon jól énekelt. Nézd meg magad is a Nagy [...]
ápr 29 2011 | Beküldve
A Nagy Duett |
Tovább »

A Nagy Duett első színpadra lépő párosa Bereczki Zoli és Peller Mariann voltak. Az “It’s Raining Man” előadása fergetegesen sikerült. Zoli vitte a produkciót, de Mariann is bőven vállalt szerepet a dalban. A zsűri 27 pontra értékelte az előadást és szerintem a nézők döntését is bizakodva várhatja a páros. Nézd újra Zoli és Mariann Nagy [...]
ápr 29 2011 | Beküldve
A Nagy Duett |
Tovább »

Nem ez még nem a mai produkciója a Zoltán Erika és Hajdú Péter alkotta párosnak. A múlt heti Nagy Duett szereplésükről ejtenék pár szót és persze újra megnézhetik Pétert az erősebb idegzetű olvasók. A Schobert Norbi és családja által buzdított showman ezúttal végigtogyogta az egész színpadot. Zoltán Erika csak mosolyogva tette a dolgát. Péter pedig [...]
ápr 29 2011 | Beküldve
A Nagy Duett |
Tovább »
Hozzászólások